Napi Hírek, 1928. május/1

1928-05-07 [0178]

Világgazdasági téren legfontosabb szükséglet, hogy mielőbb megszűnjön a gazdasági háború. Nemzetgazdasági téren segítséget kell adni a mezőgazdaságnak. ArnmEmaaaaiaci A magángazdaságokban pedig elvárható, hogy a gaz­da megtegye a magáét. Feladatainak kijelölése körül nagy szerepe van a statisztikusoknak. A lelkesen megtapsolt előadás után Thirring Gusztáv elnök kö­szönetet mondottba vendéglátóknak. Az ülés után Pécs vájos'közönsége a vendégek tiszteletére a Nádcr ­szálló éttermében diszebédet adott. Délután megtekintették a város neveze­tességeit, ^majd este hét órakor Baranya vármegye közönsége vendégei voltak a Nádor-szállo éttermében. Ma a város főbb ipartelepeit nézik meg , majd a délutáni gyorsvonattal visszautaznak Budapestre. /MTI/ § 1) e b r e c e n. május 7. A debreceni református kollégiumi volt diákok^országos szövetsége vasárnap délelőtt a kollégium udvarán tar­tott alakuló közgyűlés éti/Baltazár Dezs§ püspök tartott prédikációt. A nemzeti Hiszekegy eléneklése után 11 órakor nyitotta meg a közgyűlést Baltazár Dezső püspök. A kollégiumi diákok szövetsége - úgy­mond - tulaj donképen ugyanolyan idős mint maga a kollégium, hiszen az innen kikerültek mindig megvédték ezt az intézetet, amely életükre el­törölhetetlen jellegként hatott. A megnyitó beszéd után Roncs ik Jenő tüzolt ófőparancsnok ismer­tette a szövetség alapszabályait, amelyeket elfogadtak. Majd a közgyűlés résztvevői egy emberként felállva egyhangú nagy lelkesedéssel fővédnökévé választották Horthy Miklós kormányzót, . akihez ékből az alkalomból a következő táviratot intézték: A legelső magyar embert és a legelső kollégiumi diákot hódoló tisztelettel üdvözli a debreceni kollégiumi diákok szövetsége. Gsobán Endre fő le vél tárnok olvasta fel ezután az előkászitő bi^ zottságnak a tisztikara vonatkozó javaslatát, amelyet egyhangúlag elfogad_ tak. Eszerint megválasztották védnököknek: Baltazár Dezsőt és Horthy Ist­vánt, a :"«.'.•... .tiszántúli egyházkerület főgondnokát ; elnökké: Magoss György dr.^polgármestert; társelnököknek: Gaj zágho László meghatalmazott'minisztert, Galánffy Jánost, a közjegyzői kamara elnökét. Hadhazy Zsigmond ár. főispánt, Karay Sándor kollégiumi '.'igazgatót, Szentpéteri Kun Béla felsőházi tagoti, Márk Endre nyugalmazott polgármestert, Soltész Elemér református tábori püspököt ügyvezető elnökké: S. Szabó József gimnáziumi igazgatót; alel­nökök'lettek: Török Imre református « "» esperes, dr. Lencz Géza egyetemi tanár j'Vásáry István dr. polgármester helyettes, Pákozdy áscxsx Sándor'hajdu­megyei, Fráter László biharmegyei alispán, dr. Kölcsey Sándor ügyvéd^ dr. Görgey Márton vármegyei tiszti főorvos, dr. Veress István tanitoképzointézeti igazgató, Steinf^ld István földbirtokos; ügyvezető alelnökök: dr. Kölcsey Sándor és dr. Görgey Márton; főtitkár: Csobán Endre; titkárok: Maday Pál tanár Rcncsj.k Jenő, Nagy János ügyvéd, Ormos László igazgató-tani tó és dr. Orosz István tiszteletbeli aljegyző. A jogi tanácsosok és irodalmi bizottság megválasztása után a szö­vetség jövőbeli legközelebbi feladatiul a hősi'halált halt kollégiumi diákok neveinek összegyűjtését, emlékük megörökítését, a kollégiumi anekdoták össze­gyűjtését és kiadását, a budapesti fiókszövétség megalakítását'ás a kollé­gium történetének részletes, pontos leírását tűzte ki. /Folyt, köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom