Napi Hírek, 1928. április/2

1928-04-17 [0177]

§ B 3 1 g r á d,április 17. /Magyar Távirati Iroda./ Radics István vasárnap Petrinja községben népgyűlésen vett részt és az itt-tartott beszé­dében mintegy bejelenti pártjának a kormányba való belépését. Elesén tá­madta azonban személy szerint Vukicsevicset és általában Eelgrád eddigi po­litikáját, aminek eredménye, hogy a mult esztendőben befizetett hétmilliárd dinár adóból hatmilliárdot a Szerbián kívüli területekből hajtottak be és csak egymilliárdot fizetett Szerbia. A nemzet pénzét - mondotta Radics ­száz belgrádi cincár-család költi el. A Nemzeti Bank 86 embernek majdnem kétmilliárd kölcsönt adott; a cincároknak minden hitel rendelkezésükre áll, mig a raraszt nem[_" ' hitelhez j . Ha pártja belép a kormányba -jelen­tette be Radics -, követelni fogja a pénzügyi, erdőügyi és többi gazdasági tárcát. Elmondotta még Radics, hogy közölte a királlyal azt, hogy a pa­rasztpárti-demokrata koalició egymagában is tudna kormányt alakítani, ha azonban ez nem lehetséges, hailandó a radikálisokkal szövetségre lépni, £z már a napokban megtörténhetik - fejezte be beszédét Radics. § B e 1 g r á d,április 17. /Magyar Távirati Iroda- / Kerepesi Vince, a szabadkai kerület demokrata képviselője, a Torontálvásárhelyen tartott népgyűlésen választói előtt ismertette a politikai helyzetet. Ki­tért Nincsics és Maximovics vádjaira is. A radikális párt két egymással ellenséges frakciója - mondotta Kerepesi - egymást akarja ütni, 'sajnos ( azonban ütlegeik a magyarságot érik. Alkotmánysértésnek mondja Maxiirovics, hogy a magyar nemzetiségű községekben a magyar képviselőtestületi tagok magyarul szólalnak fel. Vájjon nem alkotmánysértés-e az, amikor az adó­kiyetőbizottság tagjai magyar nyelven vallatják ki a magyar nemzetiségű adófizetőket, hogy mekkora vagyonuk és jövedelmük van?- Nem alkotmányser­tés-e, amikor egyes városok tanácsa a hivatalos nyelv mellett magyarnyel­vű plakátokon hívja fel a magyar nemzetiségű újoncokat sorozásra' vagy be­vonulásra, vagy hogy a magyar nemzetiségű adófizetőnek magyarul kell le­számolni az adódinárokat3 Persze ez nem"alkotmánysértés, mert ezt az ál­lamérdek kivánja. Szubotic's Dusán volt igazságügyminiszter a szabadkai kerület _ magyarsága el© tt magyar nyelvre forditotta programbeszédét és Maximovics legbensőbb barát ja,Jovan Radonics, aki már elfelejtett magya­rul, magyar nyelven megszerkesztett programbeszédét olvastatta fel a zen­tai városháza' előtt. Persze ez mind nem alkotmánysértés; mert pártérdek kivánja, hogy. a magyar szavazatokat maguknak megnyerjék. Igaz, hogy az alkotmány hivatalos nyelvnek a szerb-horvát-szlovén nyelvet jelöli meg. de az alkotmánynak sem betűje, sem szelleme nem tiltja, hogy az elkerül­hetetlen szükséghez képest mint kisegitö nyelv a nemzetiségi nyelv is használható legyen. .,§ B e 1 g r á d,április 17. /Magyar Távirati Iroda./ A Pravdának je­lentik eszkübból: Néhány nappal ezelőtt háromjtagból álló komitácsi-külö­mtmény lépett át a határon es harcba keveredett a jugoszláv csendőrség­gel. Az egyik komitácsi a tűzharcban elesett, a másik kettő bolgár terület­re vonult vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom