Napi Hírek, 1928. március/2

1928-03-19 [0175]

§/-/ P r á g a,március 19. /Magyar Távirati Iroda./ A Szlo­venszki Djnnik' szerint az érsekujváris csendőrságltudowésára jutott, hogy az ottani római kathoiikus tomplomban március i5-án az egyik szentmise után mintegy háromszáz magyar hivő elénekelte a magyar him­nuszt. Az eset) letartoztatták Pataki Vilmos szabót, aki azonban nem hajlandó elárulni a többi himnuszéneklő ncvát. Entakí el­len a rend törvény alapján vádat emeltek. A csendőrség folytatj? a nyo­mozást. 1 /műt :: P á r i s,március 19.A szocialista párt perpignani kerületi kong­resszusán nenaudel képviselő párt iának pótválpsztasi taktikájáról nyi­latkozott. A Temps szerint a következőket mondotta: Mivel több mint'há­romszáz pótválasztással kell számolni, a párínak és azoknak az emberek­nek, akik meg aka/rják akadályozni a jobboldali többség visszatérését^ már most konpromisszumot kell előkésziteniök, amely biztosítaná az eres többséget a szocialista, valamint a radikális pártnak./MTI./ :: P á r i s,március 19. /Wolff./ Caillaux szenátor tegnap Fres­nay sur Sartheben beszédet mondott, amelyben a pénzügyi és a gazdasági helyzettel foglalkozott és elismerte, ,. r a nemzeti egység politikájának sikereit pénzügyi téren, lehetet­lennek mondotta azonban, hogy szilárd terv nélkül továbbhaladjanak az eddig követett uton. A tervek sorában a valuta stabilizálását és a nem­zetközi adósságok rendezését emiitette. A nemzeti egyesülés csupán segédeszköz,^amelynek hatása kimerülj ha sokáig fenntartják. Caiillaux végül ez európai kiegyezés politikáját követ lte./VTI / :: Bérli n,március 19. Vasárnap Berlint érkezett Hille Heír" man^mérnök Oroszországból. A Montag jelentése szerint Hille a kővetkezők­ben ismertette a legutóbbi n°pok sóran Oroszországban szerzett benyomá­sait, valamint élményeit: A március.. 5-éről 6-ára virradó éjj "len nudsenkovóban erős kopog­tatás vert fel £* GPU. titkos szolgálit tisztviselői és%iliciáfa'kai követeltek bebocsátást, A tisztviselők igazolták magukat és o-oldstein mérnököt letartóztatottnak jelentették ki. Ugyanakkor Ottó mérnököt ^6 v eyer szerelőt,, akik ugyanalbana házban, de más szobákban laktak, letartóztatták. Hasonló sors érte a következő napon Wagner mérnököt Gorlovskában, Felvilágosítást kártünk a tisztviselőktől, mire azt vá­laszolták, hogy maguk.isem tudnak semmit, csupán a GPU megbízáséból járnak el. Goldsteín főmérnököt elkísértem anoz a kocsihoz, amellyel elszállították. Másnap egy szerelővel egyenes Sarkoyá. utaztam a gfő­konzulátusra, ahmkely még semmit sem tudott a dologról. Másnap vissza­me ten ^udsenkovóba. Itt : u akkor már valamennyi német tiltako zó/sztrá jkba lépet, amelyekét napig tartott. Sz^lkivül az álta­lános villamossági társaság szerelői is sztrájkba léptek és valószínű, hogy még ma sem kezdték meg a munkát. Nem is lépnek előbb szolgálatba, amig földieiket ismét szabadon nem bocsátják. sztrájk a müvek orosz munkásainál^ valamint az orosz lakosságban mély bebyomást keltett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom