Napi Hírek, 1928. március/2
1928-03-27 [0175]
/ A birodalmi gyűlésről szóló berlini tudositás folytatása/ A Lohmann~ügy vizsgálatáról szóló bizottsági jelentés vitája során G-roener hadügyminiazter kijelentette, hogy a kormány részéről nem forog fenn aggodalom af" bizottság javaslataival szemben. A birodalmi gyüles óhajaival - mondotta a miniszter - számot vetettünk annyiban, hogy a ^Lohmann-ügy vizsgálatának lefolytatását . — közvetlenül alám rendelték. Törzskaromnak a vizsgálattal foglalkozó csoportja a vizsgálat soíán állandóan tanácsokban részesül Rifcscher részéről,aki a birodalmi hitelintézet igazgatója. Másfelől szoros összeköttetés áll fenn a^birodalmi pénzügyminisztérium és a számvevőszék között. Az ellenőrző bizottság amely valamennyi minisztérium számadásait felülvizsgálja, rövid időn belül a birodalmi hadügyminiszteriumban is megkezdi tevékenységét. r^f^t^tMttíUSo A miniszter felszólalásával árvita véget ért. A tengerészeti költségvetés szavazásra bocsátása során^a birodalmi gyűlés elvethette azt a jav&slatot, hogy töröljék az uj páncélhajó költségének tételét. Az indítványt a gazdasági szövetség néhány taggán kivül a szociáldemokraták, a kommunisták és a demokraták támogattak, A birodalmi gyűlés ezután elvetette a baloldal egyéb törlési indítványait és második olvasásban is elfogadta a tengerészeti költségvetést a háztartási bizottság szövegezésében. Megszevazták a kommunisták szavazataival szemben azt a hót . millió márkát is,amelyet a Phoebus-ügyből származó kötelezettségek fedezése cimén vettek fel a póthitelek közzé. A birodalmi gyűlés ezután elfogadta a bizottság határozati javaslatát a Lohmann-ügyb en; előzetesen elvetették - a kommunisták i.és a szocialisták szavazatával szemben - a kommunisták módositó inditványát a miniszter visszamenő felelősségéről. A^zárószavazás során elfogadták a pótköltségvetést azokkal a bizottsági n&tározatokkal egyetemben, amelyeket a bizottság a szükségprogram tekintetében hozott./MTI/ : : Berlin, március 27. /Wolff/ A német és a cseh kormány képviselői között Berlinben folytatott előzetes tárgyalások után március 27-én a külügyi hivatal és a cseh követség jegyzékváltás utján megállapodott abban, hogy a két állam között 1928.április 15-étől kezdve az utlevélláttemozási kényszert megszüntetik és hogy 1928.május 1-étől kezdve életbe lép az a megállapodás, amelyet a német-cseh határfor— galom ut levélte ohnikai szabályozása tárgyában kötöttek ,/MT 1/ :: Berlin, március 27. /Wolff/ A német birodalmi vasutaknál támadt bérviszály ügyében ma megállapodás jött létre a birodalmi munkaügyi minisztériumban a német birodalmi vasúttársaság vezérigazgatósága és az érdekelt szakszervezetek között. A megállapodás lényedében megegyezik a döntőbírósági Ítélettel, de annyibaníulmegy az Ítéleten, hogy a 3-ik bérterületen és a 2-ik bérter^ület V-ik béresop ortjában a tételeket további l-l pfenniggel emelik fel. A tarifális szerződés 1929.január 31-éig érvényben marad. /MTl/