Napi Hírek, 1928. március/2
1928-03-27 [0175]
/Schandl búcsúztatásának I. folytatása/ Utána Schandl Károly mondott meghatott hangon köszönetet azokért az elismerő szavakért, amelyek" a miniszter és Mayer Károly államtitkár részéről érték.Annak idején csak átmenetinek tartotta a minisztériumban való működését, mert nem tudta, vájjon meg tud-e felelni feladatának. Azóta hat év telttel abban a munkában, amelynek célja az volt, hogy a legsúlyosabb válságból vezessék ki a'magyar mező gazdasagot, egyben pedig szociális megnyugvást is teretmsenek. Kétségtelen, hogy igen sok eredményt értek el a két téren, azonban igen sok munka van meg hatra. Az érdemelet, amelyeket neki tulajdonítanak, visszahárítja arra a tisztviselői karra, amely egész munkássága alatt önzetlen támogatással és meleg szeretettel ségitette őt munkájában. Nagyatádi Szabó István, Mayer János és a földmivelésügyi minisztériumi tisztviselői kar érdeme, nogy a magyar földmivel ő népbe, visszatért a hit és a munkába xsaakx vetett bizalom. Meggyőződése, hogy a magyar földmive lésügy igen jó kezekben van és épen ezért bizalommal tekint a jövő elé. Tulaj donképen nem is búcsúzik a miniszterim. tói. mert a közeli övóbenigen sok közös dolgai lesz azoknak a céloknak érdekében,^ amelyeket itt szolgáltak. A mezőgazdasági hitel és az a^ir értékesítés frontjára küldi őt ki a felsőbb parancs mert ott kell a csata sorsát biztositani. Kéri a nagy harc vezérkarát, támogassa továbbra is teljes erővel, hiszen ugyanazoknak a terveknek alapján dolgozik, amelyeke^ itt kászitettek el. Bucsuzásul különösen további szeretetébe ajánlotta a tisztviselői karnak a magyar falu népét, mert a falu népén nyugszik a haza sorsa. Hasonlóképen lelkükre kötötte a szövetkezeti eszme szeretetét is, mert ez az egyetlen eszköz arra, hogy a társadalmi békét megvédjük ás lehetetlenné tegyük, hogy forradalmi állapotok következzenek be . végül megköszönte mágegyszer azt a barátságot, amellyel egász itteni működése alatt találkozott, valamint a miniszternek azt a Jóságát, amellyel lehetővé tette, hogy mellette dolgozhassák ás tanulhasson. A távozó államtitkár meghatott hangú búcsúbeszédét a tisztviselői kar hosszantartó éljenzássel és tapssal fogadta. Röviddel később Mayer János miniszter kiséretáben megjelent Prónay György államtitkár is, akit a földmivelésügyi miniszter igen'meleghangú szavak kiséretáben ajánlott a tisztviselői kar szeretetebe. Hangoztatta, hogy a földmivelésügyi tárca ma a legfontosabb tárca, mert az ország termelését, továbbá a szociális megnyugvást van hivatva biztositani. Ezért gyakran'felül kell emelkednie e tárca munkásainak sok sablonos ás merev formán. Amikor Prónay György bárót kárte munkatársul a kormányzóhoz tett előterjesztésében, akkor azt a nagy tapasztalatot, tudást és munkaszeretetet kérte, amely -Prónay György báró egész közéleti munkássága során megnyilatkozott. E tudásra, tapasztalatokra, nagy gyakorlati kxrát érzékre van szüksége a minisztériumnak azoknak a válságos kérdéseknek megoldásában, amelyeket rendeznie kell. Kérte a tisztviselői kart, fogadia szeretettel és megértéssel uj munkatársát és tartson ki működése tekintetében a régi földmivelésügyi minisztériumi tradiciók mellett.. Utána M ayer Károly államtitkár üdvözölte az uj politikai államtitkárt a tisztviselők nevében. Utalt arra, hogy igen nehéz munkára vállalkozott, mert a mezőgazdasági termelés az egész világon válságofc és különösen súlyos helyzetben vagyunk mi, akiket a békeszerződés is korlátozott lehetőségeinkben. Az ujmállamtitkár személyében rátermett embert küldött a nagy munkához a kormányzó. A minisztérium régi, .' kipróbált gardája ozutan is azon lesz, hogy önfeláldozással és szorgalommal'megkönnyítse vezetői munkáját.