Napi Hírek, 1928. március/1

1928-03-12 [0174]

§ Bukarest, március 12. /Crient-Radio/ Bratianu Vintilla miniszterelnök a parlamenti többség előtt ismertette a kormány magatar­tását a népszövetségi tanácsnak ^az optánspörre vonatkozó határozata dol­gában és kijelentette, hogy Románia az optónsok ügyét befejezettnek tekin­ti. A miniszterelnök csodálkozását nyilvánította azon az ellentéten amely a népszövetség szeptemberi és márciusi határozata között van. ' f Ezt követően a kamara nyilbános ülésén egyhangú lelkesedéssel helyesel­tek Titulescu akcióját és nyilatkozatait a népszövetségi tanács előtt, to­vábbá azt, hogy Románia nevében nem volt haj len dó elfogadni a tanács oly ha­tározatát, mely a szeptemberi határozatot felboritja és helyébe az ország szuverenitását érintő uj határozatot tesz. A parlament támogatni fogja a külügyminiszternek arráirányuló akcióját, hogy a nemzet legf- őbb érdekeit megvédelmezze. s — y A nemzeti parasztpárt nevében Madgearu képviselő kijelentet te , hogy nyomatékosan visszautasítja a genfi határozatot és hogy az egész ország fenntartás nélkül szolidárisán áll az igazságtalan és az országra káros határozattal szemben. Vádoló értelemben megállapítja a kormány általános politikájának felelősségét o genfi határozotban, de nagy dicsérettel adó­zik Titulescu személyes akciójának. A néppárt nevében Avarescu tábornok, mr.jd Papacostea képviselő kijelen­ti hogy az ellenzéknek külpolitikai téren szolidarisnak kell lennie a kor­mánnyal. A néppárt minden módon támogatja a kormányt abban, hogy biztosit­sa a neizeti ügy győzelmét. 7 "^tífe, M Bratianu miniszterelnök köszönetet mondán'többségnek és az ellenzéknek, hogy megértően felülemelkednek a politikai viszályokon,amikor a nemzet presztízse forog veszélyben,. Megígérte, hogy a kormány folytatni fogja eré­lyes akcióját az ország érdekeinek védelmére. /MTl/ " •m § Varsó, március 12. /Magyar Távirati Iroda/ A március 15-iki magyar nemzeti ünnep előestéjen, szerdán este 1/2 9-kor a varsói rádióállomás magyar ^estet rendez. Az ünnepi estet a magyar Himnusszal nyitják meg, utá­na Diyeky Ad orján tart 1G48. március 15-ike a magyar történelemben cimmel előadást. A zenekar erre a Szózatot játssz*. Az ezt követő zenei részben liszt / erenc, Erkel Ferenc, Hubay Jenő, Dohnányi Ernő és Bartók Béla egyes alkotásait mutatják be, majd pedig magyar népdalok következnek amelyeket a magyar származású Briesemeister Ilona énekel. Az egész ünnepséget a Rá­kóczi- induló val zárják be. A varséi rádiókedvelők körében nagy érdeklődéssel varjak a magyar estet. * i ? 2 2 ' március 12 • /Stefani/ Május 24-én Olaszország háborúba lépésé­nek évfordulóján a Maddalena-domb tetején egy világi tó tor onynak berendezett győzelmi oszlopot fognak felállitanij. „ * •i i - (Az""emlékmű maga a győzelem istennőjét ábrázoló 18 1/2 méter magas szobor. Az istennő egyik kezében fáklyát tart,amely éjsza­ka világítani fog. Az emlékrnü feliratát Q.'Annunzio irja meg./MTl/ J t«, R ó^m a, március 12. /Stefani/ Mussolini ugy intézkedett, hogy a Szmirna varosa által az olasz kormánynak külfiött 2000 font sterling pénzajándókqt felében a külföldön élő olaszok támogatására, fejében sokgyermekes csalá­dok támogatására használják fel, AlTl/

Next

/
Oldalképek
Tartalom