Napi Hírek, 1928. március/1
1928-03-06 [0174]
/k francia kamara ülésének folytatása és vége./ Foincará pénzügyminiszter'a vita során kijelentette, hogy az egyezrnénv feltétlenül szükséges ahoz, hogy a .Francia Bank a stabilizálás Után átvehesse a valuta ellenőrzését. A szocialistáknak azt az indítványát, hogy a vitát napolják el, 3°0 szavazattal 130 ellenében elvetették. Á kamara nagy érdeklődés . között megkezdte ezután a petroleumbehozatal uj rendszeréről szóló törvényjavaslat tárgyalását, amely a francia'kormánynak jogot ad arra, hogy behozatali kontingenseket állapítson meg. Picquemal kommunista kénviselő azt mondotta, hogv Briand külügyminiszter az amerikai nagykövetségnek amerikai érdekeket védelmező' jegyzékének hatása alattP \ ' a törvényjavaslat kidolgozásaiig Eokanowski kereskedelemügyi miniszter kijelentette, hogy ennek az állitásnak senri alapja sincs. "' T-W^í^^t A kommunista szónok azonban azt allitotta, hogy saját szemével olvasta az amerikai nagykövetség jegyzékét és azzal vádolta az amerikai társasagokat ;- hogylehetetlenné akarják tenni a szovjet számára a Franciaországba irányuló petroleumkivitelt, A kamara ezután 400 szavazattal 22 ellenébeE elvetette a kommunistáknak a vita elnapolására benyújtott indítványát./1TI./