Napi Hírek, 1928. március/1

1928-03-04 [0174]

- Azóta, hogy a tárgyalások megkezdődtek egy és másik téren haladás is mutatkozott, már' végleges szerződéseket is kötöttünk, azonban­két év óta húzódnak ezek a tárgyalások anélkül, hogy képesek lettünk vol. na azoknak végéhez jutni s a döntőbirósági szerződés, amelyről említést tettem teljesen ki is kapcsolódott a tárgyalások rendjén. Ha e lassúság­nak okát keresem, / ugy eltekintve a technikai nehézségektől és bizonyos belpolitikai nehézségektől, amelyek szomszédunk belpolitikai helyzeté­ben lelik .. magyarázatukat, azt kell mondanom, hogy ez a lassúság főleg annak a szerződéses viszonynak tulajdonitható,amely déli szomszédunk és két másik szomszédunk között áll fenn: A kisantantszerző­désnek,amely megnehezíti azt, hogy ezeknek az államoknak egyike :/ Magyarországhoz való viszonyát külön és függetlenül a két másik államtól_ igyekezzék barátságosabbá tenni és megfelelően rendezni. Ebben is bizonyít­va látom azt a tételemet, hogy bármennyire hangoztatják is, hogy / a kisan tant szerződés/a kisantant szövetség Középeurópának ezen a pontján a béke garanciája én egyelőre csak azt látom, hogy nehézsége volt olyan kö­zeledésnek, amelyet - jóindulattal és lojalitással akartunk és akarunk a jövőben is megtenni. N - Két dolgot" kell leszögeznem. Az egyik az. hogy a mi részünkről semmi akadálya sincs annak, hogy bármely szomszédunkhoz való viszonyunk javítására ne törekednénk és ne akarnánk azt. De ez csak állam és állam közötti tárgyalások révén lehetséges, nenrpedig ugy, hogy Magyarország egyszerre tárgyaljon a kisantant összes államaival, mert ezáltal kitenné magát annak, hogy olyan kérdésekbe } amelyek kizárólag csak Magyarországot Is-egyik szomszédját érdeklik, a másik szomszéd is beleszólási jogot nyer. ne. A másik dolog pedig, amit le kell szögeznem az, hogy amikor deli szom­szédunkkal tárgyalásokat akartunk, távol állott tőlünk az a szándék - bár­mennyire tartjuk isji) azt, hogy a kisantant szerződésnek ^agresszív éle van­velünk szemben s hogy alap.jában ellentétben van a népszövetségi ^k.­mánnyal és annak alapgondolataival,- és soha nem gondoltunk e tárgyalások révén arra, hogy egyik szomszédunkat a másiktól különválasszuk. Hiába is kíséreltük volna meg ezt, egy ilyen kísérlet eleve is sikertelenséggel végződött volna. Azonban egyet igenis vártunk e tárgyalásoktól s ez az, hogy ha sikerül Magyarország viszonyát egyik szomszédjához megjavítani,ugy ez ' kapocsul fog szolgálni tcét másik szomszédunkhoz / is és ezúton sikerülni frg állam és állam közötti tárgyalások révén ,a mainál normálisabb atmoszfé­rát teremteni a Duna-medencében./Folyt. Köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom