Napi Hírek, 1928. február/1

1928-02-07 [0172]

§ A tragikusan elhunyt dr.Tornay József egyetemi magántanárt ma délután temették el . ^ * impozáns részvét mellett a í^erepesi-uti temetőben a főváros adományozta diszsirhelyen. A koporsót rengeteg koszorú borította . A gvászolók nagy tömegében az orvosi kar kép­viselődén és az elhányt barátain kivül ott dzorongtak a professzor szegény betegeinek százai, nogy leróják hálájukat aziránt az orvos iránt, aki maga érdekeinek teljes háttérbeszoritásával életét a tudomájptnak és a vagyontalan betegek gyógyításának szentelte. A koporsó körül ott állottak többi között drrGerlóozy Zsigmond egészségügyi főtanácsos, egyetemi tenár, báró dr.Kéthly László orvoskari dékán, dr.Vass^imre egészségügyi főtanácsos, Pestkor Pál iga.zságügyminisz ter és^ neje, Petrovácz Gyula országgyűlési kép­viselő és családja,^dr. aupera Ferenc országgyűlési kép-viselő, a Földhitel­bank elnöke és o^aládja, Zimányi Mihály ^premontrei kanonok, a ?iszterflitá& részéről §aranyay Jusztin; egyetemi tanár, továbbá az Emeri^ana^és Balaton­füred képviselői. Kollégái nevében dr.Tordey Árpád egyetemi magántanár, a ^Telep-utcai kórház belgyógyászati osztásának orvosai, valamint tanít­ványai és betegei nevében pedig dr.Roth István orvos búcsúztatta a hivágásá­nak teljesítése közben korana elhunyt professzort. _ P r o d o m o ! A ^gyászoló család részéről tisztelet tel kéri a t.tízerkesztőségeket a fentiek átvételére Bizony László szerkesztő. — — - • : : B e r 1 i n, február 7. /Magyar Távirati Iroda/ A báró Hatvány lajos ellen hozott Ítélettel kapcsolatban a Montag Morger. gyalázkodó cikket közöl Magyarország ellen. A Tágliche Rundschau "Ádáz gyalázkodások m agyarország ellen" cimü cikké­ben állást foglal a Montag Morgen ezen támadása ellen és ^többi között a kö­vetkezőket irja: A demokrata-pacifista táborban óriási lármát csapnak. Förster,. Höttgers, Maertens és tár saiy va lamennyi barátja nyomban pártját fogja annak az etnbtrne^, aki nem (hak csupán hazáját rágalmazta meg, mert ott olyan ^párt uralkodik^mely neki nem tetszik, hanem a háború alatt Németország ellenségei közé csapott feli hiszen 1917.óta meglehetősen leplezetlenül uszított ellenünk lapjában, a Pesti Naplóban. Ebben a hajszáid­ban Tschuppik, a becsi Stunde volt főszerkesztője lőtte le a madarat,^ aki itteni hétfői lapjában egyenesen ádáz gyalázkodásokra ragadtatja magát a magyar kormány és a magyar^nép ellen. Tschuppik ur régebben Békési alkalma­zottja vol^ , akinek tudvalésően . - nagyon _ .piszkos a gúnyája,ugy hogy meglehetős különösen hat, amikor egy szélhámosnak ez az egykori alkalmazott­ja a magyar kormányt "budapesti^zsiyányszövetkezetnek" mondja és "a bakonyi erdő. ^.. rablóihoz illő" eljárásáról beszél. Az olyan embernek, aki igen közel állott a Bose1-kcnszernhez és egyéb rendkívül különös pénzforrásokhoz, óvakodnia^ke11^attó 1, hogy más em Derek­nek zsivány eljárást vessen a szemére. Méginkább bámulni kell azon, hogy egy újság,amely a pacifj,zmus hívének mondja magát, jónak látja, hogy ilyen'hallatlan cikkben gyalázzon egy egész népet. A magyar nemzetnek azonban tudnia kell.hocv a német nétmek semmi köze e felelőtlen söpredék tollforgatókkal es nem ártja magát Dele eg3 T szomszédos baráti állam ' j ogsz olgaitat ásába .

Next

/
Oldalképek
Tartalom