Napi Hírek, 1928. február/1
1928-02-06 [0172]
/Apponyi beszéde Széchényi-cmléklakomán,3. folytatás./ Ezek a prófétai szavak jelölik meg a boldogulás útját, amelyre öntudatos határozottsággal^épen nekünk, a társadalom vezető elemeinek kell reá lépnünk, ha a vezetést meg akarjuk tartani, mert a história előtt csak igy leszünk arra méltók. A nép és a nemzet fogalmának összeesése: ez az a Széchényi féle célkitűzés, melyet ő a távolból nézhetett; nokünk azonban veszteni való időnk nincs. Ez az ut pedig-nem vezet olyan eszmék feladásához, amelyekhez joggal ragaszkodunk. Mindaz, amit összefoglalóan uri gondolkozásnak nevezünk, nemcsak nincs vele ellentétben, hanem egyenesen oda kívánkozik. Mert nem tartozik hozzá az elszigeteltségnek, a felsőbbségi / igénynek, a szerényebb sorsuak fölé való emelxedésnek, szóval a kiváltságnak szelleme: ezek csak kinövé'sei. Ami benne az örökbecsű lényeg: a becsületre való kényesség, az arra méltóknak megbecsülése, az önzetlenségnek követelése a közéletben, a modornak kifogástalansága: ezek mind olyan tulajdonságok, amelyekben előtárhatnak és elő/kell hogy járjanak azok, akiket sorsuk a létért való küzdelem durvaságain kivül'helyezett, akiknek megadta a lehetőséget, hogy magasabb szellemi műveltségre szert tegyenek; de amelyeknek innen lényeges alkotó részeikben ki kell sugározniok az egész társadalomra, át kell hatnia az egész népet. Szóval: a társadalmi haladás terére is át kell finnünk közjogi reformjainknak hagyományos különlegesen magyar módszerét, mely a kiegyenlítést nem a jogvesztés, hanem a jog-kiterjesztés gondolatmenetében inditotta meg, nem azt mondván, amit a francia forradalcm: les priviléges de la noblesse sent abolis, hanem azt: a nemesség jogai minden honpolgárra terjesztetnek ki. Az angol szó, i pedig, az a fogalom, amelynek társadalmi uralmát Széchényi letesiteni akarta, a "gcatleman'^icg&lma, mindezeken kivül magában foglalja azt, amint a "genfié" melléknév kifejez: a szelidgégct, a lelki finomságot, 'a i jóságos indulatot és mindent inkább, mint gőgöt és elzárkózéét. Tisztelt Uraim! Ha minden rendbeli működésünket és magunktartását ugy egyénileg, ki-ki a maga hatáskörében és a maga módja szerint, mint testületileg, ebben a Széchényi-adta eszmekörben fejtjük ki, az idők súlya által parancsolt komolysággal és következetességgel: akkor hatalmasan járulhatunk a magyar társadalomra nehezedő veszélyek eltávolításához, a társadalom gyógyulásához, egy valósággá vált nemzeti egység xsxáiix megalapításához, e s e z z e 1 hatályasan alátámaszthatjuk annak a politikának a sikerét, amely visszanyerni iparkodik nemcsak régi nemzeti nagyságunk előfeltételeit, hanem, Széchényinek legismertebbj a mai napokban páraaoxálisnak. látszó és mégis örökérvényű mondása szerint, egy még szebb,'még dicsőbb jövő felé irányuló továbbfejlődést. Mert oda kell néznünk: felfelé, a legmagasabb célok felé; fennmaradni is csak ugy tudunk, ha emelkedni oirunk. Ugyanezt tanítja nekünk egy másik Széchényi-idézet, mely ma nem először hangzik el ajkaimról és mellyel be is akarom fejezni előadásomat, üt nap hijjan ma ötven éve, hogy először állottam a Széchényi-serleggel e társaskör diszcs közönsége előtt. Es ekkor, Széchényi-munkáiban keresve folszólalásom kiinduló pontját, a következő mondatra akadtam, mely joggal tekinthető nagy alapítónk élete pregrammjának. Akkor ezzel kezdtem, ma ezzel végzem. / Folytatása következik./
