Napi Hírek, 1928. január/2

1928-01-18 [0171]

§ A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormányzó a és köz­oktatásügyi miniszter előterjesztésére dr. Förster Aurél egyetemi magánta­nárt, a budapesti magyar királyi középiskolai tanárképző intézet tanarát, a magyar királyi Ferenc József tudományegyetem bölcsészet-, nyelv- és törté­nettudományi karán megüresedett classica philológiai tanszékre egyetemi nyil­vános rendes.tanárrá kinevezte. < 3 . lA kormányzó J-A Magyar Távirati Iroda jelenTiT) .a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére megengedte, hogy Lukácsi Mihály segédhivatali igazgatónak nyugalomba vonulása alkalmából sok évi buzgó szolgalatáért el­ismerését tudtul adják. --­§ Szerzői és előadói est. Anrily Lajos, a kiváló erdélyi költő, ki­nek tavalyi szerzői estje irodalmi esemény számba ment, február 9-én ismét el­látogat, .hozzánk és legújabb költeményeit fogja bemutatni. Az estély iránt az első hirre a legnagyobb érdeklődés mutatkozik azért is, mert a bevezetőt R.vasz László püspök mondja. E szerzői est keretében Incédy-Joksmann Cdöh is bemutatko­zik, aki csengő baritonján a magyar dal egyik legelső, leghivatottabb s Erdély­ben y általánosan ismert interpretátora Balázs-, Fráter, stb dalokat fog előadni cigányzene kisérettel. A hangverseny a zeneművészeti főiskola nagytermében fél 6 órakor kezdődik. Jogyek Rózsavölgyinél /Szervita-tér 5./.kaphatók. Pro d o m o . Szives közlését kéri Balázs Árpad és Papp Viktor. J § A Magyar Királyi Y-cht Klub elnöksége Gordon Róbert vicekomo­dore vezetésével küldöttségileg tisztelgett ma Klebelsberg Kunó gróf vallás­os közoktatásügyi miniszternél. A küldöttség- melynek tagjai Ángván Béla ál­lamtitkár Orffy Imre és Erődi-Harrach Tihamér nemzetgy lesi képviselők voltak-, bejelentette, hogy abból az alkalomból, hogy a miniszter egy a nemzetközi szabályok által előirt versenyhajó negepiteséve£ lehetővé tette, hogy a magyar színek is képviselve legyenek az olympiai yachtversenyeken, tisztelete és há­lája jeléül a klub tiszteletbeli tagjává választotta. § A decemberben tartott országgyűlési gyorsirói szakvizsga ered­ményét most hirdette ki Puky Endre, a képviselőház alelnöke. A jelentkezők kö­zül Majercsik Sándor és Szikossy Ferenc joghallgatókat és Meiss Ervin hirlap­gyorsirót. képesítette a bizottság. Mind a három"képesitett jelölt az egységes magyar gyorsírást használja. Emlitésreméltó, hogy az 1924 óta tartott öt szakvizsgán a mostaniakon kivül mindössze négy uj jelölt állotta meg helyét s ezek egy kivételével mind az egységes gyorsírással irnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom