Napi Hírek, 1928. január/2

1928-01-25 [0171]

§ B e l_g^r. á d, január 25,/Magynr Távirati Iroda/ A politikai helyzet alakulásában a mai napon jelentős fordulat következett be. Tel­jesen autentikus hirek szerint a kormány, illetve a miniszterelnök a radi­kális párt kétségtelen beleegyezésével felszólitást intézett Rádióshoz, csatlakozzék pártjával a kormánykoolicióhoz. Radics holnap délelőtt 10 órakor találkozik Vukicsevics miniszterelnökkel és ez alkalommal fogja előterjeszteni feltételeit. A kormány részéről csak Radics,illetve a hor­vát parasztpárt csatlakozását óhajtják és Pribicsevicset minden lehető mó­don kivül akarják hagyni a kombinációból, minthogy zágrábi beszéde miatt még ma is rendkívül nagy ellene az ingerültség. Most már csak az a kérdés, hogy Radics a zágrábi gyűlésen néhány nappal ezelőtt hozott rezolució el­ső pontjával ellentétben hajlandó lesz-e Pribicsevicset cserben hagyni. Ilyen irányban mindenesetre raegkisérlik Radicsot befolyásolni. Radics ma délelőtt jelen volt az ujszölött he'rceg keresztelődén és onnan a vendégek közül utolsónak távozott. A keresztelő-ünnepség után nagy megelégedéssel nyilatkozott arról, hogy az uj sz-ölött királyi i^jTomislav nevet kap.. és a politikai helyzetről is optimisztikusan szólt. ét%. A kormányhoz közelálló lapok, k&lönösen a Pravda ugy vélekednek,hogy a koncentráció legjobb megoldása a radikális-demokrata-szlovón-horvát koali­ció volna, mert ebben az ország összes nagy pártjai képviselve lennének. ^Dnvidovics ma délelőtt Radiccsal ős Pribicsevicceel tárgyalt, a meg­beszélés eredményéről és annak tartalmáról azonban a résztvevők nem nyilat­koznak. Vukicsevics a maga részdrőit K 0 roseccel folytatott megbeszélest,majd délután a radikális és szlovén néppárti klubok együttes ülést tartottak, amelyen Vukicsevics és Korosec igen meleghangú beszédekben üdvözöltek egy­mást . Csehszlovák; /-/ P r á g a, ^január 25. /Cseja Távirati Iroda/ A " ' /Nemzeti Bank január 15-ével lezárt havi jelentése megállapitja, hogy a pénzpiacon a bőség tovább tart. A pénzintézetek betétjei növekednek. A legtöbb ipari szak­ma foglalkoztatása továbbra is kedvező, A külkereskedelmi forgalom megnöve­kedett .A Nemzeti Bankkal szemben támasztott hiteligények most is a minimálisak voltak. Növekedett azonban a devizák iránti kereslet,amelyet a Nemzeti Bank könnyen ki tudott elégiteni. A külföld részéről ezúttal is élénk kereslet mutatkozik a cseh korona iránt, A Nemzeti -^ank tanácsa az üzlet ve zetősé g ja­vaslatának megfelelően hozzájárult ahhoz, hogy a központi állampénztér által benyújtott vámváltókat a szokásos feltételekkel leszámítsák. A bank tanácsa ezután az' 1927.évi zárószámadásokkal foglalkozott,amelyek kedvező^mérleg­szerű eredmény eket tüntetnek fel. és jóváhagyta a nyereségfelosztásra vo­natkozó inditványt,amely szerint részvényenként 255 cseh korona osztalékot fog a Nemzeti Bank kifizetni. Az ország mult évi gazdasági fejlődését a jelentés kedvezőnek mondja./MTI/ § Helyreigazítás, Ma esti 15. kiadásunkban közöltük a pe'nzügyminiszter körrendeletét a jövedelmi és vagyonadók kivetéséről, A szöveg első mondata akként igazítandó ki, hogy a rendelet az 1928.évi kivetésekről szol. ~

Next

/
Oldalképek
Tartalom