Napi Hírek, 1928. január/2

1928-01-25 [0171]

§ Hirek a Nemzeti Színházból. Az Ocskay brigadéros pénteki elő­adásán Palágyi Lajos játsza a címszerepet. Szombaton ismét a János vitéz van műsoron Fedák Sároval a címszerepben; Iluska vendégként Nagy Izabella lesz, a francia királyt pedig először játsza Gabányi László. Berlinből jelentik a Magyar Távirati Irodának: A Taegli­che ^vindschau egyik legutóbbi számában foglalkozik avval a beszéddel, a­rflelyet Petresfeu-Gomnen . a nemrég Berlinbe kinevezett román követ, Parisban mondott, részedében, . . " amelyet a nemzetközi jog francia intézetében mondott el. a kisebbségi védelem megszünteté­se mellett foglalt állást. A nemzeti kisebbségek "agitációjaról" beszélt, panaszkodott amiatt, hogy egyik-másik európai'államot kisebbségi szer­ződésekkel korlátoztak szuver nitásában és végül annak a reményének ad»tt kifejezést, hogy Európa közvéleménye rövid idon belül ki fogja küszöbölni ezt az igazságtalan állapotot. íudni kell - irja a berlini lap -, hogy Petrescu-Comnen idáig berni követ volt és egyben állandó képviselője Romániának a népszövetség körül. Idáig tehát az volt a feladata, hogy ''Európa közvéleménye előtt" a romániai nemzeti kisebbségek bánásmódja tekintetében a feketét fehér­nek mondja és a^kisebbségek panaszait megerőtlenitse.. A román diplomata - folytatja tovább a lap' - alaposan téved, ha azt állítja, hogy Európa közvéleménye mind jobban elfordul a kisebbségek védelmének gond ola tát ól., Hála Istennek, épen ellenkezőkép áll a dolog. A kisebbségi jogok gondo­lata mindjobban megerősödik és nem áll meg azoknak az államoknak a hatá­rán sem. amelyek súlyos kulturális visszamaradottságukban a kisebbségek védelmét elvileg visszautasítják. A kisebbségi kérdés, amely a hábru előtt Jüurópa legnagyobb részének szemében teljes terra incognita volt. ma a politikai érdeklődés középpontjába került és általánosa felismerték, hogy e kérdés^helyes megoldása egyik első feltétele az európai békének. Remélhető - evvel végződik á cikk hogy mihelyt Petrescu-Comnen már otthonosabban fogja magát Berlinben érezni, calál olyan jó barátokat, akik majd erről felvilágosítják. Meg fogják neki mondani azt is, hogy Berlinben nem sok helyeslésre találhat a kisebbségi jogok ellenzésében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom