Napi Hírek, 1928. január/2
1928-01-21 [0171]
§ Belgrád, január 21. /Magyar Távirati Iroda,/ Zágrábból jelentik: A Madics'és Pi ibicsevics vezetése alatt álló paraszt demokrata kialició ma regrel 9 órakor kezdte meg országos nagygyűlést. Az ülést, ameljen mintegy hetven képviselő jelent meg, Radics nyitotta meg. Eeszédében a paraszt cbmokrata koalció programját~és törekvéseit fejtegette, majd átadta a szót Pribicsevicsnek. aki a politikai helyzetről, elsősorban pedig a Bavidovicscsal folytatott megbeszéléseiről számolt be. Megelégedését fejezte ki afelett, hogy a demokratapárt nyíltan kezd állást foglalni a koncentráció mellett. Óhajtja, hogy Davidovics a jövőben határozottabb magatartást tanúsítson, mint eddig. Utána Popovics Szvetiszláv független demokrata a kormány adójavaslatát kritizálta, Predavec Radics-párti pedig az ország földmivelésének és földmivelő népének helyzetét ismertette. A tanácskozásokat holnap folytatják. A mai ülésre közönséget és a hírlapíródat nem engedték be. § Belgrád, január 21. /Ma^ar Tavi.ati Iroda./ Szófiai lapjelentések szerint Marinkovics külügyminiszternek a demokrata kongreszszuson mondott beszéde bolgár politikai körökben igen rossz hatást keltett. A Zora ezzel kapcsolatban igy sbr; Viícioa császár óta,, aki állandóan fenyegette szomszédait, a világ még nem hallott olyan harcias beszédet, mint aminőt Marinkovics mondott. Marinkovics szavaiból /itűnik, hogy Ju.-oszliyia.háborúra készül, egy a EaiLánon kívülálló raUlom ellen, amelynek e felszigeten bizonyos törekvései vannak. Tudvalevő, hogy melyik ez az állam-.Jrrinkovics keresztesháborura szólítja fel a balkáni államokat Uiaszorszag ellen, Jugoszlávia. Marinkovics szex int maga is meg tudná védeni a r; x.^nt, de szomorú volna, ha a balkáni népek egyedül hagynák £u'öszláviát a véres párbajban. De nemcsak erről van szó - folytatja a z Qra. Juguazlávia az olaszok elleni háború előtt még legázolna, egy gyengébb sokkalkevesbbe védelmezett országot. Marinkovics fenyegetései mindenekelőtt rulgária ellen irányulnak. A bolgároknak is követniök kellene a szerbeket, éspedig nemcsak diplomáciai, hanem katonai téren is, amint követik okét a horvátok, szlovének, bosnyákok és a többiek. . . A trieszti Piccolo szófiai jelentése szerint Burov bolgár külügyminiszter mar néhányszor tárgyalt Mesics jugoszláv követtel és a görög ügyvivővel. 6 5 Bolgár politikai körökben a jug..szláv-bolgár viszony jelentős rosszabbodását állapítják meg.