Napi Hírek, 1927. december/1

1927-12-03 [0168]

W a G k i n g t © n, december 3. /','olíí / Ccclidge a .jövő hónap­ban az egyik páncélos fedélzetén Keywestbcl Havannába szándékozik átáz­ni hogy "ott részt ve gyen a pánamerikai kongresszuson. Valószinü hog$íz elnököl Kellogg államtitkár és lilbur tengerészeti titkár is elkisári. : : W a s h i n g t c n , december 3. /Wclff./ tJcclidge elnöknek ha­tározott szándéka az hegy folyt S-S S El fi további cirkálók épitésére vonatkozó program végrehajtását, az angol tengerészeti hivatal legutóbbi gesztusa ellea pite is. A Fehér Házban bejelentettek, hogy az uj cirkálók épitésére vonatke­ze javaslatokat haladéktalanul megküldik a kongresszusnak. /MTI./ :: K ü r n b e r g, december 3. /^olff/ A német néppárt egyik gyű­lésén Stresemann dr. birodalmi külügyminiszter b ész iá et mondát, amelyben elsősorban a legutóbbi esztendők külpolitikáját védelmezte és állásfoglalt a bajnr hazafias szövetségek ama felfogása ellen, hogy a. legélesebb harcot kell üzenni mindazoknak," akik együt tnaladnaic a marxis­tákkal. Németország örült, amikor az összeomlás idején á szociáldemokraták is résztvettek a felelősság vállalásában. Ezután az ellen a jelszó ellen fordult, amely azt hirdeti., hogy Kémetország mindinkább• a nemzetköziség rabszolgájává válik, majd pedig hangsúlyozta Curtius dr. birodalmi gazda­ság-ügyi miniszternek a birodalmi gyűlésen tett megállapításait, amelyek szerint Németország kölcsönpolitikaia a Németország és egykori ellenfelei közötti viszony aktiv tételévé vált. A ióvátételi főbiztosnak a német költségvetésre. .téti- kritikájára vonatkozóan kijelentette Stresemann, hogy a felszaladással károsodott németek kárta­lanítását nem lehet ilyen kritika tárgyává tenni. Ugyanez vtraikezik a tisztviselők fizetéseire is. Ha jó köziga7-ratá-t ókorunk, :-.hhcz anyagilag . . M\ a német várósekra vonatkozó kritikát, illeti, Curtius rirrdal aai miniszter megállapításai megfelelnek az ő felfogásának. A birodalom és az országok közötti viszony tekintetében hangsú­lyozta a miniszter, hogy azokat az országokat,,amelyek birodalmi orszá­gok kivannak lenni, nem szabad e szándékukban megakadályozni. Fa Németor­szág _crszagait az az akarat töltené b*, hogy önállóságukat feladlak, akkor ezt.icrjmmel köszöntené, azonban egyetlen államot sem szabad erre * kénysze­ríteni. J Végezetül kijelentette Stresemann dr., hogy osak azoknak a pártok­nak van létjogosultsága, amelyek abban a helyzetbér, voltak, hogy ^ákorla­trmunkat végezzenek továbbá hogy Németországnak elsőserbán egységes kül­politikára van szüksége./MTI/ .i'.'V | ^/lt alános Egvetemi Segitc Egyesület Diákotthonának Husz«nket­tcs Evezős Klubja /H.E.C.7 1926 január 21.-én szombaton este kilenc óra­Kcr a központi katolikus; kör (IV. Molnár-utca 11./-valamennyi termében ooc C ?l t /i 1 ? t J . 3 ?^ e ? í ^ivókat 2 VIII. Ullői-ut 22. alatt felefon: J. jywD/lehet kérni. .

Next

/
Oldalképek
Tartalom