Napi Hírek, 1927. december/1
1927-12-14 [0168]
:: M e x i k ó, december 14. /'„olff./ Lindbergh ma délután 2 óra 39 perckor /amerikai időszamitás szerint/ itt leszállt. / TrT TI./ /-/ P r á.g december 14. Á költségvetés tárgyalása során dr, Med inger (német keresztényszocialista) * a szenátusban kijelentette, hogy pártja, bár a^kormánypárthoz tartozik, a külügyi politikai tekintetében fenntartja magának a. független véleménynyilvánítás jogát. Körülbelül egy esztendő óta - mondotta. Medinger - pártunk részéről csak azért nem hangjözottak el hangosabb kifogások, mert megtanultuk azt, hogy be kell várnupnk az eseményeket, ez. azonban nem jelenti azt, ' mintha Lenes külügyminiszter külpolitikai' felfogása megegyeznék a miénkkel, A külügyminiszter múltját nenéz^ elfelejtenünk, és,azt hisszük, hogy munkásságát a/ távolabbi jövőben maguk a cseheK is egészen máskép^ fogják meditálni. Amit Benes dr. a volt osztrák-magyar probléma megoldásaként tüntet fel, az távo.í áll e probléma megoldásától. Alapjában"elhibázott az a koncepció, amely a. régi/egymást gazdaságilag kiegészítő területet úgynevezett nemzeti államokra-szabdalta anélkül, hogy legalább a gazdasági 'összefüggés megmaradt volna. A miniszter csak a szétbomlasztásban vitt véghez jelentés munkát. Dr. Benes a genfi körök nehéz munkása, de melyek-azok az eredmények, amelyeket elért? Hogy a leszerelési munkalatokban való közreműködése mily kevéssé volt sikeres, azt minden ujabb értekezlet megmutatja nekünk és közbon növekszenek katonai kiadásaink. Nem vitathatjuk el dr. Benestől azt a sikert, hogy ügyes közvetitői szolgálatai révén a Nemzetek Szövetségénél elérte azt, hogy a kisebbségek igazán hatásos védelmét nem hajtják végre. Az állam a legbiztosabban akkor boldogulna, ha a miniszter abbahagyna az úgynevezett magas politikát. Benes fokoncopció ja a távoli államokkal való szoros összeköttetés a közeli államok helyett, hz a koncepció azonban túlságosan mesterkélt. Benos egyszer kijelenti, hogy a békeszerződések reviziŐia lehetséges, később azonban újból a limine visszautasít minden revíziót, Jótétemény volna az államra ;, ha egyszer^megszűnne^a feszültség Magyarországgal. A németeknek_a kormányzásba", való bevonása mindez ideig'üres forma] maradt. Mi az aktivizmus hivei vagyunk, de ennek logikus következménye,az államnak, csehnémet - szlovák állammá való átalakítása,a svájcihoz vagy, amint Masaryk elnök ajánlotta, a belga mintához igazodó föderalizácio nem kövétke zett be.- A kérdést ugy kell megfogalmazni; ki tartja fenn az államot? S ennek a felfogásnak végül is kifejezésre kell jutnia az alkotmányban. /MTI./ • i' : ' ^ m § F ó t 1 ás. Mai 21. kiadásunknak az osztrák tisztviselői fizetésekről szóló bécsi hír' , 1 második mondata helyesen igy szól: Az eredeti javaslatot csak annyiban változtatták meg", hogy á fizetés rendezés visszamenőleg nem november 1-től, hanan már o k t ó n e r 1-től érvényes . . . .