Napi Hírek, 1927. december/1
1927-12-11 [0168]
/Z/ G- e n f,december 11./Svájci Távirati Iroda./ Waldemaras, . litván miniszterelnök saj tótudósitck előtt kijelentette, hogy a népszövetség éjjeli ülésén elfogadott jelentés Vilna hovátartozandosagsnak kérdését egyáltalában nem érinti; «< • : ' * az ügynek megoldását kifejezetten/^ .'. Á. Epen ezért a feszültség-fő*okainak elhárítása ral vonatkozó megegyezésről nem lehet beszélni. L fe«^^K fartik cí^c Zaleski', a lengyel külügyminiszter ? kijelentette a lapoknak, hogy a népszövetség részéről hozott dönt és/ lényegesebb és legfontosabb része az,''aminek következében 7Teg-/ Litvánia és Lengyelország között évek óta fennálló hadiállapot megszűntnek tekinthető. Kijelentette még a lengyel külügyminiszter, hogy ma tárgyalásokat folytatott Waldemaras-szal és megegyeztek a januárban, előreláthatólag litván területen indítandó közvetlen tárgyalások alapelveire nézve./FTI./ Léc s,december 11./Bécsi Távirati Iroda./ A Rodaunban pén-^ tekén elhunyt nohr Ferenc tábornokot kedden, december 13-án, délután félhárom órakor temetik nagy katonai diszpompával./FTI./ R ó m a,december ll./Stefani./ Tegnap délelőtt Cagliariban az épülőfélben lévő postapalota/az egyik oszlop meglazulása következtében y részben beomlott. A lehullott törmelék alól két munkást holtan huztak elő. Tizenkét munkás megsebesült. Tizenhárom munkást a tűzoltóság megmentett./!. TI./ E ó m a,december ll./Stefani./ A lapok megállapítják, hogy a római angol kö tet/ aki Genfbe utazott, nem volt megbízatása arra, hogy Briand és /fiek . / Mussolini - találkozását előkészítse és elutazása előtt nem is tárgyalt Fussolinivel. Bernből megcáfolják azt a hírt, amely szerint a római^svájci követ egészsági állapotára való tekintettel le akar mondani állásáról./FTI./ E ó m a.december ll./Stefahi./ A lapkiadók gyűlésén^elhatározták, hogy részt vesznek a kölni saitókiállitáson. A kiállításra Cavourtól Mussoliniig terjedő időszakból küldik el az olasz sajtó fejlődésére jellemző sajtótör^ténelmi anyagot./FTI./ B é c s,december 11. Austerlitz Frigyes tanácsos, az Arbeiter Zeitung főszerkesztője, a Rax hegyről történt lejövetele alkalmazó val az egyik ösvényen megcsúszott é s <. . A főszerkesztőt kórházba szállitották./FT^L^77 t--^^---/ ?; 77T~3C"3r*-v