Napi Hírek, 1927. december/1

1927-12-10 [0168]

Pár í s, december 10. /Wolff/ A kamara ma ismét éjszakai ülést tartott, amelyen a vasúti » költségvetési ' -elfoga­dása utan áttért a léghajózás költségvetésének tárgyalására. A tétel­hez elsőként felszólaló Cornavin kommunista képviselő és £x Poincaré között párbeszéd fejlődött ki, amelynek során Cornavinnek arra a meg­állapitasára, hogy a kapitalista államok leJ^é^zllTBa jövő háborúját Poincaré hivatkozott Oroszország készülődésére, amely annyi repülőgépet épit, mint amennyiével egyetlen más állam sem rendelkezik. Corn&vinnék arra a közbeszólására, hogy Oroszország Chamberlain politikája ellen harcol, Poincaré ezt válaszolta". Különbséget kell tenni ' * __' a velünk szövetséges Anglia és Oroszország között, amely utóbbival, bár kapcso­latokat tartunk fenn, de nap-nap után kénytelenek vagyunk perlekedni. A további tanácskozás során a demokrata köztársasági Dal oldalhoz tartó-' zó Flandin képviselő összehasonlította a német-és a francia léghajózást, 1926-ban a francia repülőgének 18.000 utast szállítottak, míg a nemetek 56,000-t". Sőt ez a szám az 1927 év első kilenc hónapiában már 91,000-re emelkedett. A szónok megemlítette a pilota-iskolákat is; s megállapította, hogy a német repülőgéoek bombákkal megterhelten több­ezer kilométert tudnak megtenni. Kijelentette, hogy ő kívánja a békét és hisz a békében, mégis Követelnie kell a kormánytól, hogy hasonló költ­ségeket irányozzon elő a francia kereskedelmi renülés céljaira, mint aho­gyan azt a német kormány a német repülés érdekében cselekszi:* ./MTI/ -?oM) :: N e w y o r k, 'december 10. Aolff/ A váratlanul fellépett ^ (hullám következtében, a tavak vidékén a hóviharok zavarokat, okoznak a vasúti és hajóforgalomban./MTI/ § A Magyar Nemzeti Bank jegyforgalma a december 7 -i kimuta­tás szerint a november 30.-i állománnyal szemben 30.1 millió pne"gvel csökkent. A bankkal szemben támasztott igények december'hónap első üzleti hetében enyhültek, amennyiben a váltótarcaállomány 11.2 millió pengővel csökkent. Az állami giroszámlákra 23 millió pengő befizetés történt, ellenben egyéb számlakról 4.4 millió pengőt folyósítottak, ugvhogy a^ giroállomány végeredményben 18.6 milll- nengővel . emelkedett. Az. érc­készlet dévizabeszolgáltatások révén 1 millió pengővel emelkedett. Az állami adósság'törlesztésére a rendes havi részlet folyt be. Az "Ejyéb követelések" 0.4 millió pengő csökkenést, ellenben az iT ?gyáb tartozások" 0.7 millió pengő emelkedést mutatnak, /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom