Napi Hírek, 1927. december/1
1927-12-07 [0168]
-Washington, december 7. Aíolff/ Kanada kormányzója és felesége ma háromnapos látogatás céljából ideérkezett. A Reuter Iroda értesülése szerint a független államok államfőinek kijáró tiszteletadással fogadták őlket. A vendégek tiszteletére tegnap este a Fehérházban állami diszbankettet adtak./MTI/ § G e n f, december 7. /Magyar Távirati, Iroda/A Genfben - időző államférfiak tárgyalásai tegnap"is folytatódtak, Briand dezsöhéjét Scialoja társaságában töltötte el; dezsöné közben a két politikus hosszasan elbeszélgetett. Délután hat órakor az öfe* - nagyhatalom - Nagybritannia Franciaország Németország, Olaszország és Japán keoviselői a Hotel des Berguesben Briand lakásán értekezletet tartottak, amely fél nyolc órakor ért véget. Az értekezletről eltávozó állam- * férfiak semmiféle nyilatkozatot nem voltak hajlandók adni a sajtó képviselői részére, akik nagy számban várakoztak rájuk az előcsarnokban. Ugy tudjak, hogy a nagyhatalmak keoviselői a lengyel-litván kérdésről targyaltak. Valószínűnek tartják hogy ebben a kérdésben Ishii japán' delegátust bízzak meg az előadói tiszttel. A nagyhatalmak képviselői egyértelműen azon a felfogáson vannak, hogy ezt a kérdést megnyugtató módon, kell rendezni. A t anács ma délután tárgyalja a lengyel-litván viszályt. Litvánia álláspontját Vvo Ide marás, Lengyelország álláspontját Zaleski fejti ki. Hír szerint Pilsudski marsall szintén Genfbe jön, de csak péntekan érkezik ide. e n-f, december 7. /Magyar Távirati Iroda/ A ma délelőtti tanácsülés napirendjén a következő kérdések szerepelnek: A sajtó-szakértői értekezlet munkái; egyezmény a külföldön hozott döntőbírósági Ítéletek végrehajtása tárgyában; a közegészségügyi albizottság jelentése. AZeknek az ügyeknek a letárgyalása után a tanács zárt ülésben foglalkozik azzal a kérdéssel, nem lehetne-e esetleg a tanácsülések szamát csökkenteni? A délutáni tanácsülés, amelynek egyetlen tárgya a litván beadvány, fél négy órakor üi össze. /A MTI Genfbe kikü ldött magántudósi tó iának jelentése: / . $ G e n f, december-7./Népszövetségi körökben egyáltalán nex keltett ío benyomást az a kapkodás, amely Titulescu utja alkalmáb-él a Bukarestből erkezo es egymásnak homlokegyenest ellentmondó Jelentésekben megnyilvánult, igészen nyilvánvaló, hogy a magyar-román kérdés elhalasztására nem annyira Titulescu betegsége volt befolyással, mint inkább az a körülmény, hogy a tanács érdeme szerint méltatta azt az engedmény javaslatot amelyet Magyarország a két állam közvetlen tárgyalása ügyében Bukarestben előtéri esztett és igy addig nem is volt hallandó érdemben tárgyalni a kérdésről, amíg ki nem merítették a békés megegyezés ama lehetőségeit amelyek a magyar indítvánnyal kapcsolatban a követlen tárgyáásokra kínálkoznak. Aki tud a diplomácia nyelvén olvasni, az Chamberlainnak is a tanácsnak Bukarestbe intézett táviratából láthatja, hogy az elhalasztás nyomatékos figyelmeztetéssel van egybekötve. A tanács elvárja, hogy a román kormány alapos megfontolás tárgyává tegye a magyar kormány javaslatát. Ez azt jelenti, hogy ha Titulescu'tényleg el is jött volna Genfbe, • a verdes érdemi tárgyalására akkor/ (került .volna sor. /Folytatása kSvétkezik/ Ijii aligTTa^