Napi Hírek, 1927. december/1

1927-12-05 [0168]

/Az egyetemi ifjúság felvonulása a, kormányzó elé .Folytatás./ - 2 szavak élénk visszhangot keltenek lelkemben, mert ugy ma­gam, mint a kormány minden igyekezete arra iiá nyul és irányult mindig, hogy megkönnyítse a magyar ifjúságnak a létért való kemény küzdelmet ^és megköny­nyitse azt az utat, amely a ludason át a nemzet jobb jövője felé vezet. A diákasztalok és otthonok, a bel- 4s külföldi kollégiumok és^interná­tusok,nagyszámú ösztöndija mind az ifjúság kiínüvelésének célját szolgál­ják. És na tennivaló - természetssen - van is még e téren elég, mégis meg­állapíthatjuk, hogy e támogatás messze felülhaladja azt, amelyben a tanu­lóifjúság a mainál boldogabb időben a régi Nagy-Magyarországban egykor ré­ssé sült . - De a tanulmányok sikeres elvégezhetése sajnos ma a kisebb^prob­léma, sokkalta nagyobb és nehezebb az ifjúság jövőjéről való gondoskodás, mert szük lett hazánk határa. Annál a bizalomnál fogva, melyet irányomban az ifjúság annyi alkalommal és oly sok közvetlenséggel fejezett ki, elvár­hatom, hogy bizalommal lássa sorsa irányítását is azoknak a férfiaknak kezébe letéve, akiket az ország ügyeinek intézésére választottam ki. Az ifjú évek a tanulás évei. írre irányuljon egész energiátok. Ne zavarjanak meg e munkában olyan intézkedések, melyeknek hazánk fontos érdekeivel va­ló összefüggéseit nem ismerhetitek, hanem erős munkával szerezzétek meg a tudás fegyverzetét, hogyfcindenkivel szemben sikerrel vehessetek fel. a küzdelmet." A - Minden fejlődésnek egyik alapfeltétele a közrend. Minden meg­erősödésnek ez es jó hírnevünk az alapja. Ezért ne csábittassátck magatokat olyan útra, mely "ürügyet szolgáltathat a nemzeti gondolat ellen­ségeinek arra, hogy a magyar ifjúságot, vagy a magyar közviszonyok rendjét különösen a külföM előtt meggyanúsítsák. . - 1919-ben hazánk csak véres országroncs volt, amelynek jövőjé­ben még kevés barátunk is alig'mert hinni. A lefolyt nyolc év alatt első­sorban a nemzet példátlan erőfeszítése, továbbá a kormánvok fáradozása ré­gi történeti alapokon egy uj országot építettek fel, amelynek nemcsak fejlő­dési irányára, de köz szel le mének kialakulására is a változott viszonyok nagy befolyással voltak. A modern'kor annyi társadalmi betegségének leghatásosabb gyógyszere a nemzeti szellem; - Nem vezekelni kell a multak némely eseményeiért, d° haladni a magyar jövő felé. Ezért mindenki dolgozzék a haza és fajunk izzó szerete­tétől áthatva abban a körben, melyet neki a sors megjelöl. Ezt a gondolatot minden más érzésnek /agy érdeknek fölébe kell helyezni. Csak ezen.-az alapcn tudunk mindnyájan --''kik jót akarunk - találkozni, és tömörü lni minden nyílt vagy burkolt felforgató szándékkal szemben, jöjjön az bármelyoldalról. Büszkén elmondhatjuk, hogy az öntudatos nemzeti szellem az, amely becsü­letet szerzett és szerez hazánknak. Ennek az uj egészséges köz szellemnek letéteményese és jövője a magyar ifjuság ? mely minden évben ujabb és ujabb rajokkal gyarapítja a nemzetnek munkára és alkotásra hivatott tömegeit. Akkor szolgálja igazán az ifjúság a nemzeti gondolatot, ha erkölcsi, szel­lemi és testi kiképzésének él. - Köszönöm, hogy ismét felfáradtatok ide névnapom előestéjén, ugyancsak köszönöm az Országos Magyar Dalosszövetség tagjainak megjelené­sét is, akik szép dallamaikkal még bensőségesebbé és.melegebbé tették ezt. a hűvös decemberi estét, i'ö 11 sön/ továbbra is mindnyájatokat a fanatikus hit lagyarország feltámdásában. /el / /Folytatása következik./

Next

/
Oldalképek
Tartalom