Napi Hírek, 1927. november/2

1927-11-30 [0167]

:: Genf, november 30. A leszerelési értekezlet folytatása/ Gróf Eerstorff felszólalásának további folyamán kijelentette-, hogy Loudon elnök félreértette szavait. Bernstorf amikor szobakeri.lt az egyezmény tervezet második olvasása^ már rámutatott arra, hogy ilyen kísérlettől nem sok eredményt^vár.^Meglepődéssel hallotta, hogy szavait" miképen értelmez­ték, mert egyáltalában nem volt szándékában, hogy az egyezménytervezet má­sodik olvasását a mostani ülésen keresztülvigye., yA nyár folyamán különböző tárgyalások alkalmával megvitatták a leszerelési kérdést érintc ügyeket. A szövetsági gyűlésen is folytak vi­ták, elhatározták azt is ? h )gy egy biztonsági bizottságot alakitanak. _ kzenkivül a bizottságba négy ui tag . lépett be ; akikről nem tudható, hogy milyen álláspontot foglalnak el a tárgyalásra varó kérdésekkel szemben. Mindezek az^okok_szükségessé teszik, hogy a leszerelés ügyének mai hely­zetét általános jellegű"'megbeszéléseken vitassák meg. d.z a megbeszélés nem volna _a második olvasással egyenlő értékű, csupán lehetőséget adna a je­lenlevő kiküldötteknek arra, hogy megbeszéléseket folytassanak és kormá­nyaiknak a leszerelési problémával szemben tanusitandó magatartásáról ki­jelentéseket tegyenek. A szónok részéről javasolt tárgyalási rendnek gya­korlati célja abban nyilvánulna meg, hogy a bizottság tagjainak a*bizton­sági bizottság megalakításáról, a napirend e különleges pontjáról, mindad­dig nem kellene tanácskozniuk, amig a leszerelési probléma egyéb pontjaira nézve és a leszerelési kérdésnek a különböző kormányok részéről történő megítélése tekintetében a helyzet nem tisztázódott. üzután Loudon elnök megköszönte a német fődelegátus fejtegeté­seit és sajnálkozását fejezte ki a félreértés fölött. Kijelentette még az elnök, hogy^valamennyi küldöttség számára fentartják azt a jogot, hogy az eddigi munkálatok általános eredményeire megtegyék megjegyzéseiket. Litwinow, az^orosz fődelegátus biztositotfa az értekezletet arról % hogy az orosz kormánynak és az orosz küldöttségnek egyetlen cél ja,hegy béke és a leszerelés érdekében-megtegyen minden lehetőt. Az orosz fődele­gátus ezután indítványozta, hogy módositsák a napirendet és mindenek előtt kezdjék meg a vitát az előkészitő munkálatok helyzetéről. Loudon elnök elfogadta az inditványt, majd újból megadta a szót Litwinownak, aki felszólalásában behatóan ismertette az orosz állás­pontot a leszerelés ügyében. Loudon elnök ezután bezárta a megnyitó értekezletet. /MTl/

Next

/
Oldalképek
Tartalom