Napi Hírek, 1927. november/1

1927-11-06 [0166]

§ D e b r e c e n { november 5. Az elmúlt éjszaka Piára Sándor macsi földműves éjjel a szegényház mellett haladtában nyöszörgést hallott. Mendőrt hívott, aki megvilágította az árkot, amelyben egy férfi arccal a földre borulva vérző fejjel feküdt. Az illető Holb Imre 38 éves debrece­ni napszámos, aki mire a rendőri bizottság megérkezett, meghalt, A ren­dőrség vizsgalatot indott annak kiderítésére, hogy szerencsétlenség avagy gyilkosság történt-e./MTI/ — § D e b r e c en, november 5. A napokban a Függetlenségi Ol­vasókör kapujában egy négyéves kisfiút találtak, akit a menhelyen helyeztek el. Most jelentkezett Böae Jánosné, a gyermek anyja a rendőrségen és el­mondotta, hogy nyomorog és azért tette ki gyermeket, most azonban lelki­isme retfurdalásai vannak s kérte, adják vissza fiát. Az anya ellen meg­indult az eljárás. /MTI/ § M i s k^.o 1 c , november 5. A miskolci keresztény szocialis­ta szervezet lOéves fennállásának jubileuma alkalmából társadalmi esté­ket^rendez. Az első estét csütörtökön, a másodikat pénteken tartották ne g a városháza nagytermében, mely alkalommal Miskolc minden társadalmi rétege képviseltette maga};. A csütörtöki • ö-sszejövetel előadói Haller Ist­ván. Kárch Kristóf és Zibolen Endre v*ltak, akiíc mindnyájan értékes és tartalmas előadást tartottak a társadalmi és szociális problémákról, üzemi és adminisztrációs ügyekről. Az egybegyűltek különösen Haller István ün­nepelték lelkesen előadása után. Pénteken este Erödi-Harrach Béla és Prühwirth Mátyás országgyűlési képviselők ós E,_yed István egyetemi tanár tartottak előadás-jkafc az aktuális közéleti és társadalmi kérdésekről. Szombaton tartják a harmadik, utolsó estét és utána vasárnap nagy nyílva-^ \ n os/gyűl ést tartanak demonstrációul a keresztény gondolat és a magyar ideálf / nép/ mellett. /MTI/ « §3erettyóujfalu, ncwember 5. A biharmegyei kisgaz­daifjak továbbképzésére Berettyóújfaluban létesített " téli gazdasági is­kolának" november 4.-én volt az ünnepélyes megnyitása. A földművelésügyi minisztert dr. Fráter László alispán képviselte. Az iskola megnyitásán megjelent dr. Feilitzsch Bertild főispán is. Képviselve voltak a Tiszán­túli Mezőgazdasági Kamara, a Biharmegyei Gazdasági Egyeailet, a Vármegyei Testnevelési Felügyelőség, Berettyóújfalu képviselőtestülete ; és a közsé­gek kisgazdatársadalma. A megnyitó beszédet dr. Fráter László alispán mondotta x akinek egyébkínt foérdeme van abban, hogy a biharmegyei kis­gazda ifjak továbbképzését és nevelését szolgáló intézmény 40•alapítványi Sellyei már za idén megkezdhette működését. Az iskola megnyitásáról táv­iratilag üdvöz-ölték a földművelésügyi miniszter t. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom