Napi Hírek, 1927. november/1
1927-11-04 [0166]
J M a §y B r í v a r, november 4. Nyugatmagyarország elcsatolásanak évfordulója napján Magyaróvár város és Mosón vármegye közönsége nagyszabású,gyászünnepet tartott, amelyen Budapestről és a vármegyéből több szaz vendég vett részt. Ünnepi mise után Pintér László képviselő - . ,* * • J ' i majd a temetőben örök nyugalomra helyezett felkelők sirg-§íra koszorúkat tettek le. A gyászünnepen a vár. megye valamennyi községe küldöttséggel képviseltette magát. Délben 150 terítékes közebéd volt. /MTI/ £ A&jJMb §Bukarest. november 4. Jorga Miklós Bukarestbe érkezett és összehívta pártja vezetőségét, amely tiltakozott Kanöilescu letartóztatása ellen. . Jorga az ülésen közölte, hogy legközelebb Kolozsvárra és Nagyszebenbe látogat el, ahol a Manoilescu-ügyrol előadást fog tartani, Jorga kérdést intézett Maniuhoz és Avaroscuhoz. hogy válaszoltak-e a Manoilescu által Parisból hozott és a miniszterelnök által másolatban a pártvezérekhez továbbított levelekre, mert az illendőség azt kivánja, hogy válaszoljanak, bármilyen lesz is a felelet. /MTI/ §Bukarest, november 4. Az Indreptaraa, az Avarescupárt lapja feltünésíkeltö cikkben arról ir, hogy Romániában a szovjeturalom csekájának minta járá/már megszervezték a liberális párti csekát. Miként a szovjet csak a cseka révén tartja fenn hatalmát, ugy-a Bratianu-kormány is ezzel a csekával óhaitja biztosítani előre bejelentett Í2 esztendős uralmát. A cseka élén maga Tatarescu belügyi államtitkár áll^ s Voinescu Romulus,a sziguranca vezérigazgatója; csupán egyik osztályvezetője e csókának. A liberális párti román cseka első terméke volt a Manoilescu-ügy, amely azonban egyáltalán nem mondható sikerültnek. /MTI/ §Bukarest. november 4. A lapok szilisztriai jelentése szerint a múlt éjjel bolgár határőrök rálőttek egy román járőrre. A vizsgálat megindult. /MTI/ ^Bukarest , november 4. Ploestiből ielentik, hogy ott egy mozgóképszínház gépházában előadás közben tüz keletkezett. A lángok gyorsan átterjedtek a padlásra és néhány perc múlva az egész ház égni kezdett. A közönséget sikerült még idejéten eltávolítani, A színpad és a mozi egész berendezése elégett. A kár meghaladja az ötmillió lejt. Az oltás közben egy tűzoltó megsebe sült,/MT1/ § Bukares t,november 4./0rient-Radio./A lapok Tatarescu tegnapi nyilatkozataival alig polemizálnak. A haditörvényszék tárgyalásait,melyeknek.íaopontjat különben meg véglegesen nem határozták meg,izgalom nélkül várják. ... Ami Károly extrónörökösnek az Intransigeantban a nemzeti parasztpart. ról megjelent nyilatkozatait illeti .határozat jött létrefmel^zerint f aniu a parlamentben fog erről a kérdésről nyilatkozni,ha a kormány ezt felveti, /MI^T / * ,