Napi Hírek, 1927. november/1
1927-11-08 [0166]
§ Bukares t,november 8. /Avarescu beszédének vége./ Ha erősiteni akarjuk a dinasztiát, nem szabad oly légkört teremteni, amely éles,retkeiét kelt, mert ez államszervezetünket ineggyengébb pontján támadna meg. A mai izgalmak oka a miniszteri padokban keresendő, A kor irányváltozás hiba volt, mert a választásokon a tiltott kérdést használták fel agitációs eszközül. Megmondottam Bratianunak, hogy nem most, hanem kétharom év múlva lesz veszedelmes Károly herceg ügye. mert az elkövette ző választásokra gondoltam és emlékeztem arra. amit Braxianu a herceg első lemondásakor mondott, nevezetesen, hogy attól kell tartani, hogy egy napon az ország e kérdésben két pártra szakad. Azt mondják, hogy a kormányelnök levelet intézett Károly herceghez, amelyben azt kéri, hogy erösitse meg újból lemondását. Ha ez igaz, akkor nagy hiba történt. Ha a lemondás aktusa végleges volt-, akkor miért kell külön nyilatkozatot kérnir Ha a lelkeket ma nyugtalanság C ez a kormány bűne, mert nem várta meg, amig támadják, hanem zavart provokált./MTI./ f&ééife, § Bukarest, november 8. A kamarában véget ért a felirati vita. A válaszfeliratot elfogadták. Mint a vita folyamán a kisebbségek képviselői részéről elhangzott beszédek emeljikedtek ki, a záróülésnek is sok kisebbségi vonatkozása volt. Chirculescu előadó polemizált a kisebbségi szónokok beszédeivel és hangoztatta, hogy a kisebbségek kivánságait csak a súlyos időknek megfelelő mértékben lenét megvalósítani, s ezért türelemmel kell várniok. A békeszerződések nem szolgálnak jogi alapul a kisebbségek követeléseinek; a megegyezést békés uton kell keresni. A vitát Duca belügyminiszter felszólalása zárta le, aki hangoztatta, hogy a kisebbségek panaszai igazságtalanok voltak, mert a kormányt a körülmények mérlegelese nélkül biralták. A kisebbségi problémát - mondotta a belügyminiszter - nem a békeszerződésekből eredő, hanem belső kérdésnek tekintjük. A kisebbségi egyházak és iskolák segélye ügyében elhangzott felszólalásokra azt a kitérő választ adta, hogy a kormánynak a költségvetés lehetőségeihez kell alkalmazkodnia./MTI./ B é c S',november 8. /Bécsi Távirati Iroda./Mint ismeretes.'Róbert kerekpárversenyzőt itt letartóztatták ? mert azzal gyanúsították, hogy a riedfe hegyiverseny előtt_^zögeket szórt a versenypályára. A.letartóztatott Jellmek Róbert; a (J_.jJellinek| és Fia frlariahilferstrassei cég társtulajdonosa. Hosszabb tagadás után beismerő vallomást tett. Tettének okául azt mondotta, hogv három klubtársával együtt, akik az osztrák (versenyzők egyesülésének tagjai, meg akarta akadályozni az osztrák motorversenyzők szövetségének versenyét ? mert klubja és a szövetség között ellentétek voltak. Jellinek három klubtársát, akikkel együtt követte el tettét, szintén letartóztatták. Mind^négy^el len megindult a büntetőéi járás* /MTI./ B o s t o n,november 8. /Heuter./ Az árvízkatasztrófa mér été iről/ számszerű adatok még nem érkeztek^ New-Englandból érkező hirek szerimt /pontos azonban legalább 135 a halottak száma. Vermontbam, amelyet leginkább su j tott az árviz, a halottak száma 114, Massachus^ttsben 13, New-Hampshireben 4, f^aineten és Connecticutban 2-2. /MTI./