Napi Hírek, 1927. október/2

1927-10-20 [0165]

B é c s, október 20. /Magyar Távirati Iro'a./ A nemzeti ta­nács mai ülésén a nagynémetek képviselője a tisztviselői kérdésről szólva az állam magától értődő kötelességének mondotta, hogy az állami bevéstelek növekedése " _ : folytán gondoskodik as állani" tisztviselők ház­tartásának szanálásáról. Épen ezért nem hiszik, hogy a pénzügyminiszter teg­napi kijelentése az utolsó szó e kérdé/efa./MTI./ t Rém a, október 20. /Stefani./ A svájci gárda la szárnya jának udvarán ma délelőtt leplezték.le a pápa jelenlétében azt az emlékmüvet, amelyet a Vatikán védelmében Í527, május G-án elesett svájci gárdis­ták emlékének^megörökítésére állitottak, A szentatya hosszabb beszédet mon­dott, amelynek vég én megáldotta a jelenlévőké t„/idTI./ :: Hall e, október 20. /v/olff./ Mint jólértesült helyen mond­ják, a középnémet barnaszénvidék bányatulajdonosai és bányamunkásai között ma délelőtt a birodalmi munkaügyi minisztériumban megk^ezdett egyeztető tár­gyalások eredménytelenek voltak. Drahn egyetemi tanár, a tárgyalások elnöke, ezután egyeztető bizottságot jelölt ki, amely délután három órakor ült ösz­sze és több mellékkérdésben az alapelvekre nézve megegyezett, igy a ^munka­adók részéről a szerződésszegésre megállapított büntetések visszavonására és a munkások részéről a felmondások visszavonására nézve . A béremelés kér­désében azonban most sem sikerült megegyezésre jutni. A felek most külön külön tárgyalnak, a munkások a birodalmi munkaügyi minisztériumban, a munkaadók pedig a barnaszénbányá^vállalatok székházában. A Wolff-iroda illetékes helyről; arról értesül, hogy este félnyolc­kor ismét megkezdődtek a közös tárgyalások./MTI./ E e 1 g r á d, október 20. /Magyar Távirati Iroda.,/ AjdemOjsrata képviselők klubja ma este ülést tartott, amelyen(MubafDavidőviesj és dr. Ma­rinkovics kivételével a demokrata miniszterek is megjélehtek. Marinkcvics a klub ülésezése idején Vukicsevics miniszterelnöknél tartózkodott. A. párt± ülésen dr, Rybar elnök vázolta Davidovicsnak a párt körül szerzett éedemeit. A klub nem'foldhatja, el Davidcvics lemondását, akivel a párt valósággal egybeforrt. Rybar szavait általános tetszéssel fogadták. Dr. Kumanudi köz­oktatásügyi miniszter kifejtette ezután, hogy a demokrata miniszterek ujabb engedményeket és biztosítékokat kivannak Vukicsevics miniszterelnöktől és jövc kedden ismét a klub elé lépve ezen az alapon'fogják kérni a klub hoz­zájárulását ahoz, hogy a kormányban maradhassanak. Davidovics kijelentette, hogy ez a keddi nap a legutolsó Határidő, ameddig a klubnak döntenie kell. P á r i s, október 20. /Havas,/"A Temps jelenti Sgígonbcl: Challe és Rapin repülők a város közelében leszállottak. Ezzel útjuk utol­só szakaszát is befejezték./MTI./ | B u e n o s-A i r e s,október 20./Havas./ Costes és Le Brix repülők m 12 óra 47 perckor ideérkeztek./MTI./ DRC7A^ .

Next

/
Oldalképek
Tartalom