Napi Hírek, 1927. október/1
1927-10-13 [0164]
§ /v/ Miskolc, október 13. Özvegy Vajda Adolfnénak a Wedlieh-palota harmadik emeletén lévé lakásába belőttek. A fegyvergolyó összetörte az ablaküveget és csak a véletlennek köszönhető, hogy a szobában tartózkodó Vajdánét nem találta. A rendőrség megindította a nyomozást. /MTl/ " " 'M § /v/ Miskolc , október 13. Az alsóborsodi református egyházmegye őszi közgyűlésén egyhangúlag a régi tisztikart választották meg, Farkas István esperes jelentése után az egyházmegye újonnan megválasztott tani tői tettek esküt. Bottlik István báró egyházmegyei gondnok mondott ezután beszédet, amelyben rámutatott arra, hogy a kálvinizmus sorsa mindenkor szoros összefüggésben volt a magyar nemzet sorsával. Ugyanaz az arő, amely a kálvinizmust fenntartotta, tartotta fenn a nemzetet is és ebből az erőből remélhetjük az ország szebb jövőjét. A közgyűlés ezután elhatározta, hogy a legnagyobb áldozatok árán is fe'állitja a sárospataki református internátust. /MTl/ § /v/ De brecen , október 13, Halmi József napszámos ittas állapotban lesett az Alföldi Takarékpénztár lépcsőjén és fejét olyan erősen vágta a lépcső fokába, hogy koponyalapi törést szenvedett, Eszméletlen állapotban vitték a kórházba, ahol meghalt. /MTl/ § /v/ N y i reg y h a z a , október 13. Markovics János abaujszantói legény nyolc hónapi fogházbüntetésének kitöltése után szabadlábra került és még azon a napon a nyíregyházai váUaifon kilopta Gyureskó Andrásnál a pénztárcát. Az asszony észrevette a lopást és a menekülő tolvajt a vásár népe elfogta. Markovics újból visszakerült az ügyészség fogházába. /MTI/ luúiW - - § /v/ Kiskunhalas, október 13. Fülöp szálláson a Duhavölgyi Lecsapoló Társaság kotrógépén dolgozó Betsenszki István munkás kiütéses tifusz tünetei között megbetegedett. A hatóság megtette a szükséges óvéinté zkedéseket a veszedelmes betegség továbbterjedésének v meggátlására és a Betsenszkivel együtt dolgozó munkásokat megfigyelés alá helyezték. /MTl/ % D e b r e c e n , október 15. Alsójózsa községben az egyik kocsmában egy nagyobb társaság borozgatás közben heves szóváltásbe elegyedett, amely tettlegességig fajult. A társaság tagjai olmósbotokkal és késekkel rontottak egymásra. A verekedés közben Nóvák Mihály 41 éves földműves a koponyacsontig hatoló szúrást kapott, Novákot a kocsma udvarán vértócsában találta meg a csendőr járőr, amelynek a helvszinre való megérkezéséig a verekedők szétugrottak. Novákot beszállították a debreceni sebészeti klinikára-. A verekedés ügyében megindult a vizsgálat. /MTI/