Napi Hírek, 1927. október/1
1927-10-04 [0164]
Londont* <5 1 jelentik a Magyar Távirati Irodának: A Times irodalmi melléklete ismerteti Ti"hner Henrietta irónő könyvét, amwly az amerikai vallási tanulmányi bizottságnak az-erdélyi vallási kisebbségek helyzetéről szolc jelentésével foglalkozik. A könyv igyekszik* a mai' román uralom javára szolé enyhítő körülményeket a legkedvezőbb megvilá. gitásba helyezni, ennek ellenére a Times hangoztatja, hogy a román közigazgatás tagadhatatlanul sok balfogást követett el és el kell ismerni, hogy tudatlan, tisztességtelen és mégvesztegethető. Miután a régi közigazgatási hivatalnokok egy része - Szent István koronájához ragaszkodva nem volt hajlandó az uj uralom alatt szolgálni, gyakran arra nem valő tudatlan, megvásárolható és kiméi étlen embereket kellett megbizni a felzúdult lakosság kormányzatával, amely faji ösztöne következtében nem tudott a dolgok változásába belenyugodni. Érthető, hogy a románok fellépnek bizonyos elemekkel szemben, amelyek hangosan hirdetik a magyar királyság iránt érzett leküzdhetetlen lelkesedésüket. Másfelől nagyon természetes az óhaja a magyaroknak, akiket akaratuk ellenére annaktáltak es akiket^a román , agrárreformnak vetettek alá. A könyv szerzője maga .is több példát sorol fel, amelyek mutatják, hogy a román kormány a vesztett ügy iránti ilyen megrázó hűségi * tüntetésekkel szemben milyen nagy kíméletlenséggel járt el. A lap sajnálkozásának ad végül kifejezést, hogy a könyv nem javasol - a kisebbségi panaszok orvoslása ^éljábél - bizonyos határkiigazitásokat Magyarország javára; holott ez volna a legjobb módja annak, hogy e panaszoknak végetvessenek. B e r 1 in, október 4. /Wolff/ A birodalmi Bank a leszámítolási kamatlábat « százalékról 7 százalékra, a lombard-kamatlábat pedig 7 százalékról fi százalékra emelte fel./MTI'' --§^A Meteorológiai Intézet jelenti: Az atlanti maximum megerősödött s Közepeurópáig nyomult előre és hűvös, tengeri levegőt hozott magával, amelynek hőmérséklete az éjjeli kisugárzás folytán még csökken. A skandináviai depresszió melységét megtartotta és nyugati oldalán a norvég partok mentén a nagy nyomáskülönbségek folytán erős viharok vannak. Hazánkban a megélénkült északnyugati szelek folytán az idő lehűlt. A hőmérséklet éjjel 10 fok alá süllyedt, minimum 5 fok volt «.ai:'« Sopront an. ' iaőprognozis: Változékony, túlnyomóan száraz és főleg éjjel huvos ido./MTl/ • § A földmivelésügyi minisztérium vízrajzi osztálya jelenti.: A Duna Mohácsig apad, lejjebb árad, Mohács és Újvidék között magas, másutt közepes vizállásu. Mai vízállások: Passau 3^, Stbin 421, Komárom 404, Budapest 374, Baja 41f, Mohács 454. ' * A Tisza Tokajig apad, lejjebb árad, alacsony vizállásu. /MTl/ R , . J\° r d e r n e y, október 4. /Wolff/ A-két repülő ma reggel' meg nem indult el, mert az idő hirtelen megromlott./MTI/ r W a 1 d e n b u r g, nktéber 4. /Wolff/ AZ esküdtbíróság Pelz Frigyes munkást tiz á± évi fegyházra ítélte. Az elítélt több helységben eröszakot követett el leányokon és asszonyokon. Több utonállásaal ifi vádol.jak./MTI/ _ . 7 ' ORSZÁGOS i Pvéi TAO