Napi Hírek, 1927. október/1

1927-10-11 [0164]

§ D e b r o c e n,október 11. Rew 3. Teeuwissen amerikai lelkész* a szibériai volt magyar hadifoglyok jóltevője, a nagytemplomban imát mondott délután b órakor pedig a zsúfolásig megtelt Kossuth-utcai református templom oan vallásos estély keretében előadást tartott. Élvezetes és tanulságos előadásában őszinte hitvallást tett önzetlen magyarbarátsága mellett,majd Csonkamagyarors zág sorsáról szólva, kijelentette, hpgy a magyarokat kül­földön kevesen isaierik. Az ország ellenségei mindent elkövetnek, hogy sok rossz hir kerüljön forgalomba rólunk. Előadását igy fejezte be: A magyar zás-jfeló piros szine azt jelenti, hogy Jézus vére által eltörölhetjük a ve­lünk történt igazságtalanságokat, a fehér azt jelenti, hogy a minket ért gyalázatot lemoshatjuk magunkról, a zöld szin pedig azt, hogy tűrhetetle­nül biznunk kell a magyar jövőben./MTI./ § Debrece n, október 11, A Debreceni Kereskedelmi Alkalma­zottak Egyesülete ünnepélyes keretek között ünnepelte meg fennállásának hatvan éves jubileumát. Az ünnepség a nagytemplomban tartott istentiszte­lettel kezdődött, amelyet a vármegyeházán nagy közönség részvételével tartott díszközgyűlés követett. Délután ugyancsak a vármegyeháza dísz­termében gyűltek össze a vidéki kereskedelmi alkalmazottak egyesületei­nek kiküldöttei, hogy megalakítsák országos szövetségüket. Egyhangú hatá­rozattal kimondotta a nagygyűlés a Vidéki Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesületei Országos Szövetségének megalakulását, amit küldöttségileg fognak a kereskedelmi ésftépjóléti miniszter tudomására hozni, kérve fi­lcet, hogy a szövetséget minden kereskedelmi vonatkozású ügyben hall­gassák és kérdezzék mog./MTi./ -- -va-> I :: 1 o n d o n,október 11. /Wolff./ Sir Alfréd Mond tegnapY^yi­latkozafban kijelentette, hogy a világgazdasági kilátások kétségtelenül megjavultak és hogy Anglia ki fogja venni részét a haszonból, amelyet a fogyasztőképesség általános emelkedése a világnak nyújt. Figyelem­reméltó - folytatta tovább,-, hogy a világ az utolsó kilenc évben a há­ború pénzügyi khaoszából és a háooruokozta gaz'dasági nehézségekből ennyire magához tért./MTI./ :: W a s h i n g t o n,október 11. /Wolff./ Az augusztusban be­vandoroltak száma 28.418. Ezek között 8178 kanadai, 6116 mexikói és 3232 német. A más államokból oevándoroltak száma jelentékenyen kisebb­/MTI./ 0 1 d Orchard /Maine/, október II. /Wolff./ Grayson asszony, akimkopenhagaba szándékozik repülni,repülőgépével tegnap délután 5 óra 16 perckor Rooseveltiieldből ideérkezett. /MTI./ r M e x i k ó, október 11. /Wolff./ Alvarez tábornok, vezérkari főnök, tegnap este közölte, hogy a Gomez és Alma^da vezetése alatt álló felkelők vasárnap délután Perote /Veracruz/ területén a szövetséges csapatoktól hat óras ütközetben döntő vereséget szenvedtek. Ötven felkelő meghalt, szaz megsebesült, hatszáz fogságba es ett. Gomez és Alma^da elmenekült, _.de a szövetséges csapat ok |jildíc_zésüke ORSZÁGOS LLVÉLTAR

Next

/
Oldalképek
Tartalom