Napi Hírek, 1927. szeptember/2

1927-09-29 [0163]

- Hálás köszönetét mondok Budapest székesfővárosnak, amely fóligmeddig házi gazdája ennek az intézetnek, mert hiszen értékes tel­ket adományozott. A főváros e cselekedetével hü maradt önmagához, mert­hiszén obt latjuk mindig a főváros népének és ezen keresztül az egész nemzet eminens érdekének támogatásánál és védelmezésénél. - A nap hőse maga az intézmény, ha azonbanx emberekről szabad szet ejtenem, akkor két férfiúról kell megemlékeznem, akik e napnak hő­sei*. Az egyik Gunn professzor-,a Rockefeller-alapitvany^ alelnöke,akit köztünk üdvözölhetünk, aki éveken keresztül közöttük időzik és személyes áldozatokat is hozott a magyar egészségügy emelése érdekében, utazott, látott, tanulmányozott és megszeretett bennünket; a magyar szomorúságot és nyomorúságot két szemével - • nézte, s amit lehetett, mindent áldo­zatul hozott e nyomorúság enyhítésére. - A napnak másik hőse az én munkatársam és államtitkárom, Scholtz Kornél. Talán szokatlan, hogy a miniszter saját államtitkáráról ilyen magas helyen, az ország kormányzójának jelenlétében ejt dicsölHí­szókat-, jóllehet ezt dolgozószobájában is elmondhatnál. Én azonban ugy érezm, lovagias kötelességem kijelenteni, hogy magyar részről ennek az intézménynek létrehozatalában sokkal több érdeme van Scholtz Kornél ál­lamai akarnak, mint saját miniszterének, Én csak megelégedéssel, bizta tással és szeretettel láttam azt a munkát, amelyet ő Gunn professzorral egyetemben végzett, az oroszlánrészt azonban kétségtelenül ő végezte. kjffiX3ae£ Legyen néki hálás kőszenet erről a helyről. Dr. Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter ezután ne­met nyelven ismételte meg szavait, majd igy fejezte be beszédét: - Legyen szabad az önök nevében és az egész magyar^ne Kében is, amely oly sokat vár ettől az intézménytől, a Peméitóságu kormányzó urat felkérnem arra, hogy ezt az intézményt, amelynek megnyitását megjelené­sével megtisztelte, megnyitni és áldásos tevékenységének átadni kegyes­kedj ék! Ln\&srnruA Az ünnepi közönség leikés éljenzése közben emelkedett fel he­lyéről a kormányzó s előbb magyar, majd francia és angol nyelven a kö­vetkező oeszédet mondotta: 1 <•

Next

/
Oldalképek
Tartalom