Napi Hírek, 1927. szeptember/2

1927-09-26 [0163]

:: Genf, szeptember 26í /' olF?/ A leszerelési biztonság kérdésének mai záróvitája alkalmából De Mariái védelmébe vette a katonai szakértőket, akiket nézete szerint a leszerelési értekezlet technikai előmunkálatai során többizben igazságtalanul támadtak meg. Nansen a döntőbíráskodásnak egyre fokozódó jelentőségére utalva ismertette indítványát, amely azt célozza, hogy nemzetközi egyezményt ér­jenek el a kötelező döntőbíráskodásról. Ez az egyezmény nyitva állana csatlakozás céljából valamennyi állam számára. Azt a felhivást intézte Angliához, hogy ejtse el aggályait bizonyos garanciális kötelezettségek vállalásával szemben, tekintettel arra, hogy a fő határozati javaslat - mostani megfogalmazásában - lehetővé teszi, hogy ezt a garanciális kö­telezettséget nagymértékben csökkentsék. A mai délelőtt ülés továboi folyamán elhatározták, hogy folytat­jak- - fontosságára való tekintettel - annak az angol javaslatnak a tanulmányozását, amelynek értelmében pontosan meg kellene állapitani a viszonyt egyrészt a népszövetség, másrészt a népszövetség kereteiéin' létesített intézetek között. Kimondották azt is, hogy ebben a kérdésben ujabb jelentés terjesztendő a legközelebbi szövetségi közgyűlés elé. Megelőzően arról a nemzetközi egyezményről tanácskoztak, amely­nek értelmében nemzetközileg biztosítják a külföldön hozott kereskedelmi döntőbírósági ítéletek végrehajtását. A tanács felhívhatja a népszövetség­hez nem tartozó államokat is, hogy csatlakozzanak ehhez az egyezményhez. Az ülés _ befejezése előtt tí ansen emelkedett szólásra,mint az örmény menekültek népszövetségi főbiztosa. Sürgős fel­hívást intézett a közgyűléshez - mint ahogy néhány nap előtt hasonló fel­.ivást terjesztett a tanács elé - kérve, hogy döntsön a közgyűlés,vajjon végrehajtsák-e Erivan területén az örmény menekültek letelepítését,miután kénytelen lenne ezt az akciót beszüntetni, ha nem boósátják rendelkezésé­re az akció folytatásához szükséges összegeket. A felhivást a közgyűlés minden vita nélkül tudomásul vette. /MTl/ B r e g e n z, szeptember 26./Bécsi Távirati Iroda/ A bu^chsi vasúti hidn&k már esak a középső ive áll a helyén. A szélső iveket az ár elsodorta. A lichtensteini oldalon a vasúti töltés ezer méter hosszúságban Itünt, A sinek a levegőbei merednek ./lITl/ ... G r a c, szeptember 26. /Bécsi Távirati Iroda/laibachból jelentik, a Tagespo^stnok:Marburg és környéke gelett szombaton heves vi­har vonult el. A város utcáit szempillantás alatt elárasztotta a viz. Kü­lönösen nagy károkat okozott a ' vízár Karinthia külváros csatornázási munkálatainál; a kiásott árkokat betemette, a gáz- és vízvezetéki csöve­ket pedig - v .'A városnegyed hosszabb időre c gaz Ós viz nélkül maradt. Thosenben a villám ooosapott a vízvezeték szivattyújába, amely hosszabb időre megbénult működésében. Egy paraszt­asszony ijedtében szívszélhűdést kapott és meghalt. /MTl/

Next

/
Oldalképek
Tartalom