Napi Hírek, 1927. augusztus
1927-08-30 [0160]
F á r i s, augusztus 30« /Havas/ Az interpjzlamentáris konferencia ma délelőtt a nemzetközi jog megszövegezésével foglalkozott. Po]La /Románia/ rámutatott a kérdés sürgősségére; a mai kornak megfelelő nemzetközi jog csak békejog lehet. A vitát a délutáni ülésen is folytatták. Moro-jlaff eri különösen nemzetközi kiadatási törtnény szükségességét hangoztatta és azt ajánlotta, hogy Belgiumban vagy Svájcban nemzetközi semmitőszék-féle intézményt létesítsenek. Az ülés folyamán Adelswaerd báró felolvasta a belga semle- • gesség megsértésével foglalkozó bizottság nyilatkozatát,amely hangoztatja, hogy a brutális erőszak alkalmazását nemzetközi döntőbíróság előzetes megkérdezése nélkül minden esetre rosszalni kell. Coque, a belga delegáció, vezetője kijelentette, hogy a gyülekezet részéről Belgiummal szemben tanúsított tiszteletadásra való tekintettel a belga delegáció a maga egészében részt vesz a konferencia munkásságában. /MTl/ G r á c, augusztus 30./Bécsi Távirati Iroda/ "Stainzből jelentik, hogy KrenJiAlajos grafendorfi birtokost és feleségét tegnap letartóztatták, mert az a gyanú merült fel ellenük, hogy Krennapját megmérgezték. Kren/iAntal ezéví május 16-án heves hányás után anélkül, hogy orvosi segítséget igénybe vettek volna, hirtelen meghalt. A halottkém szívbénulást állapított meg, mire az öreg Kreiyb eltemették. Nemsokára azután azt híresztelték, hogy Kren^nem természetes halállal halt meg, mire exhumálták a holttestet s a vegyivizsgálat árzénmérgezést állapított mftg. A Kren^házaspárt beszállították a gráci országos törvényszékre. /lITl/ G r á c, augusztus 30./Bécsi Távirati Iroda/ Schrey Hermán^ nyugalmazott délivasuti felügyele a leibnitzi állomás déli végében át akart ': menni a sineken, noha a sorompó le volt eresztve. Egy sze mélyvonat,amely épen befutott az állomásra, elkapta Schreyt és feleségének szeme:- láttárajr ._ ' ../MTI/ J ixjfftd^ X /-/ Pár i s, augusztus 30. /Cseh Távirati Iroda/ Briand külügyminiszter ma este az interparlamentáris unió tagjainak tiszteletére lakomát adott, amelyen a békeszervezésre irányuló törekvésekről beszélt. Elismeréssel emlékezett meg arr°l a támogatásról,amelyben ar. interparlamentáris unió a békegondolat propagálásával a Nemzetek Szövetségének munkaiját részesiti. A Nemzetek Szövetségének rendkívül kényes a feladata és mér séklettel és rendkivül óvatos okossággal kell a maga tekintélyét valamilyen ügy szolgálatába állitani, A genfi jegyzőkönyv kudarcának megemlítésekor Briand kifejezte azt a meggyőződését, hogy az erőfeszítéseknek egyszer talán mégis nagyobb sikerük lesz. Mindazonáltal a megkötött egyezmények rendszeré utján a barbár háború helyébe jogi eljárás lépett. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy ezek a szerződések Európa határain mindenütt) Keletnn és Nyugaton egyaránt, kizárjak az erőszak alkalmazásának lehetőségét. A pontozatokon természetesen még lehet javitani. /Foly.köv./