Napi Hírek, 1927. augusztus

1927-08-27 [0160]

§ A Magyar Nemzeti T, ank üzletveze osége e Ina tár ozta, hogy az újpesti és a rákospalotai piac részére mellekhelyet létesit, amely működését 1927. szeptember 1-én fogja megkezdeni. A budaoesti fointé­zet kerületébe tar ozé eme mellékhely teendőinek elvégzésével a Magyar nemzeti Bank•a "Eerines" magyar általános valtéüzlet r.t. újpesti fiók­telepét bizta meg. /§ A budapesti állami felsoipariskolaban /Budapest. VIII. Eépszinhá*-utca 8./ az előadások szeptember 1-én meggel 8 órakor meg­kezdődnek. § Vitéz Szecsody Imre dr. idegorvos, egyetemi tanársegéd házas­ságot köt lenkey Magdolnával, Lenkey Gusztávnak, a Pesti Hirlap felelős szerkesztőjének és feleségének Orsay Máriának leányával augusztus 31-én, lén délelőtt fél 12 órakor a Deák-téri ágostai evangélikus templomban. /Minden külön értesítés helye ti.,/ Pro d o m o . A hir szives közlését kéri Lenkey Gusztáv, a Pesti Hirlap felelés szerkesztője. § Halálozás, Gerster Kálmán a magyar építőművészet egyik leg­kiválóbb képviselője. hetvenhat éves korában, Budapesten, hosszabb betegeskedés után szivszélhüdésben meghalt. Az elhunyt, művészi pályá­ját Bécsben, Hansen Teofil vezetése mellett kezdette m'eg t majd vissza­térve Magyarországra a hazai művészetet, a müal otások egjész sorával gaz­dagította. Igen sok kitünte'ésben volt része külföldön és Magyarorszá­gon egyaránt. Legismertebb müvei: Deák Ferencnek a kerepési-temetőben léve. síremléke s az ugyanott levő Kossuth-mauzóleum. Az iglói szinház, a gyulafehérvári törvényszéki palota^ a debreceni kórház es a Gellért­hegyen több modern villa szin én az o müve. legutóbb a fővojros a Kere­pesi-Uti hősi sírkert rendezésével bizta meg, e munkájának befejezé­sében azonban megakadályozta halála. Temetése augusztus 28-án, vasár­nap délután 4 órakor lesz a főváros által adományozott diszsirhelyen a Kerepesi-uti temetőben. A engeszteld szentmiseáldozat hétfon reggel 9 órakor lesz a Villanyi-üti plébániatemplomban. § Halálozás. Özvegy Dr, Mosz Gyuláné, született Jantner Margit, augusztus 27,-én reggel 52 éves korában^Budapesten elhunyt. Temetése hétfőn délután 4 órakor lesz a farkasréti temető halottas­házából. Pro domo: Fenti hir szives közlését kéri Kosz Gjiula a Magyar­ság munkatársa. § Kaposvár augusztus 27. A legutóbbi nagy vihar halá­los áldozatot követelt Várdán. Samu Mihály huszonöt éves uradalmi ko­csis a zivatar elől egy szénaboglya alá menekült. A villám lecsapott a szénaböglyába s a szerencsétlen fiatalembert agyonsújtotta./MTI/ ORSZÁGOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom