Napi Hírek, 1927. augusztus

1927-08-26 [0160]

:: G.e n f, aug-asztus 26. /Wolff/ A nemzetközi a&dtószakértői konferencia ma főképen a hirek védelmének kérdésével foglalkozott és sike­res megoldást ért el. Hosszas tervezgetések és bizottsági tárgyalások ered­ményeként egy német javaslat alapulvitelével kompromisszum jött létre,amely az újsághíreknek megjelenésükig abszolút védelmet biztosit. A már meg­jelent hirekre vonatkozóan az egyes országokban mutatkozó' szükségleteknek megfelelően azok kormányai részéről megállapítandó védelmet követelnek, amely egyrészt a forrÁs megnevezésében, másrészt az ' unánközlésért dijazás felszámításában áll. Ezeket a javaslatokat,amelyeket különbizottság szövegezett meg, a konferencia kétszeri szavazással egyhangúlag elfogadta. A határozatot megküldik a népszövetségi tanácsnak azzal a kéréssel, hogy a bennü. foglalt követeléseket valósitsák meg nemzetközi egyezménnyel és ennek az egyes ' ; országok törvényei közé való beiktatásá­val. /MTI/ t Róma, augusztus 26. /stefani/ Az egyetemi úszóbajnokságok mai eredményei a köv*3tkezőkjj"4' 3E 50 méteres staf ó tauszáss: első Magyarország, második Olaszország, Az olaszok azért vesztették el ezt a versenyt, mert az olasz csapat utolsó embere, amikor már két hosszal megelőzte a magyarokat, a céltól hét méternyire megállt,mert azt hitte, hogy már végiguszta az egész távot. Olaszország óvást jelentett be, ezt azonban délután vissza­vonta és igy a világbajnoki cimet a magyar csapatnak Ítélték meg. 100 méteres hátúszás: 1*. J Ornero /Olaszország/ 1 p. 18.8 mp. /uj olasz rekord/, 2,Bitskey 1 Magyarország/ 1 p, 18.9 mp., 3.Nassau /Ausztria/. 50 méteres hölg^Tszás: l.Bravin /Olaszország/ 38.6 mp. , 2.Lavniani /Olaszország/ 41 mp . , 3.Holstein /Olaszország/. ff^étp 200 méteres mellúszás: 1.Hegedűs Aíagyarország/ 3 p. 11 mp., S.ManzÓni /Olaszország/ 3 p. 11 3/5 mp. /uj olasz rekord/, 3. Wagner /Magyar­ország/. Műugrás. 1-3 méteres trambulinról: l.Billi /Ausztria / 178.38 pont, 2'. Kisfaludy /Magyarország/ 174.50 p^nt, Ő.Mann /Csehország/ 152.78 pont. 4.1)e lucca /Olaszország/ 127.3á pont, ö.Ferrero /Oalszország/ 125.70 pont. Műugrás 1-3 méteres trambulinról nők számára: 1.Marklova /Cseor szág/ 132.40 pont. # Műugrás 5 méteres trambulinról: 1. Kisfaludy /Magyarország/ 82.52 pont, 2.Billi Auisztria/ 78.52 pont, 3.Urbanics /Lengyelország/ 71.42 pont, 4,Eerrero /Olaszország/ 68.72 pont. 50 méteres gyorsúszás: l.Bitskey Zoltán /^agyarország/ 29 4/5 mp., 2,Le Barbieri /Olaszország;/ 30 l/5 mp. , o.Bonora /Oalszország/, 4. Mazera /Olaszország/^. /MTl/ London, augusztus 26. /Reuter/ Kire jár', hogy viscount Cacil, a kormány többi tagjaival a népszövetség kérdésében támadt nézet- • eltérése miatt lemondott. Viscount Cecil ezt ia-hirt sem megerősíteni, sem negcáfolni nem volt hajiahdó./MTl/

Next

/
Oldalképek
Tartalom