Napi Hírek, 1927. augusztus
1927-08-18 [0160]
/-/ Prága , augusztus 18. /Magyar Távirati Iroda./ Á Pragor Presse a következőket irja : A tót néppárt tegnap Rózsahegyen Hlinka András, a párt vezérének elnöklésével réndkivüli pártértokezletet tartott, amelyen résztvett a párt minden képviselő és szenátor tagja, továbbá a párt végrehajtó bizottságár _„ . Az értekezlet legfontosabb pontja állásfoglalás volt azzal a helyzettel szemben, amely Rothermere lord akciója, valamint a fokozódó magyar irredenta propaganda nyomán támadt. A vitában csaknem valamennyi jelenlévő felszólalt és éles hangon szállott sikra minden olyan kísérlet ellen, amely a Felvidék integritását csorbitja. Hlinka képviselő kimerítő tájékoztató beszéde után egyhangúlag ünnepélyes nyilatkozatot fogadtak el, amelyet a tót néphez és a külföldhöz intéznek. A deklaráció többek között igy szól : "A tót néppárt, amely tagjai nagy számánál fogva a tót nép leghivatottabb képviselője, kijelenti, hogy soha semmiféle körülmények között meg nem engedi, hogy a Felvidék integritását a cseh-szlovák köztársaság keretén belül bármi módon veszélyeztessék. A tót nép soha többé nem tér vis3za azokhoz, akik ezer éven át elnyomták és a leghatározottabban ellene szegül Rothermere és a magyar irredentizmus akciójának. A párt továbbá a Kassán és Eperjesen tartott nagy tiltakozó gyűlések mintájára minden tót városban gyűléseket fog rendezni, amelyeken \ + harcra hivja fel a népet a magyar irredenta ellen. 1 ' § A Magyar Nemzeti Bank jegyforgalma az augusztus 15-iki kimutatás szerint az augusztus 7-iki állománnyal szemben 13.2 millió pengővel csökkent. A jegyforgalom csökkenését főképpen az állami girószámlákra befolyt 11 millió pengő idézte elő. Egyéb girószámlákra ezenkivül 0.2 müllió pengő befizetés történt, ugy hogy a giróállomány összesen 11.2 millió pengővel emelkedett. A váltótárcaállomány 1.3 millió pengővel apadt. Az érckészlet az elmúlt üzleti héten alig változott. Az "Egyéb követelések" 4.7 millió pengős, és az "Egyéb tartozások" 5.5 millió pengős emelkedése összefügg az ujabb vármegyei kölcsön első részletének befizetésével, m^ely összeg a végleges rendelkezés beérkeztéig egyelőre a vármegyék javára íratott. A koronára szóló jegyek 1926 december 23.-án kimutatott állományának még 7/10 százaléka van forgalomban. /MTI./ Honolulu, augusztus 18. /Reuter./ A tengerészeti repülőgépek és jármüvek tovább kutatnak a két eltűnt aeroplán után. San.Diegőból . . a tengerészeti?. _ szolgálat egy repülőgépanyahajó ját és egy segédhajóját küldték ki a San Francisco és Honolulu között fekvő Faralloni szigetek felé, hogy szintén résztvegyenek a nyomozásban. A Pearl Harbour-i tengerészeti állomás közben 9 óra 20 perckor a helyi idő szerint egy repülőgépet vett észre, amely déli irányban repült és Oahu szigete felé tartó bt. /MTI./ ftvQÍ