Napi Hírek, 1927. június/2
1927-06-19 [0157]
B é c s,június 19. /Magyar Távirati Iroda./ Az amerikai repülőknek Bécs felett való megjelenése nagyszerű látvány volt, annál is inkább, mert az amerikaiak egész légi raj élén érkeztek. Két körülmény azonbfcn csökkentette a lelkesedést, nevezetesen a multvasárnapi csalódás még érezhető utóhatása és az időjárás, amely - miután délután 5 órakor még nyomasztó hőség uralkodott - hirtelen rosszabbra fordult. Az eső szemezni kezdett és a - felhős ég miatt attól kellett tartani, hogy a repülők zuhogó esőben vonulnak be a városba. Tényleg este 6 óra tájban magán a repülőtéren zuhogni kezdett az eső. ami erősen próbára tette a várakozó tömeg türelmét, miután az amerikaiaknak már félhatkor meg kellett volna érkezniök,Magában a városban és környékén, a magasabban fekvő pontokat, ahonnan kissé szabadabb kilátás nyilt, sürün elipte a tömeg, különösen a Dunapartot, a Dunacsatornát és a repülőtér közelében lévő dunai fürdőket, Közben megtudták, hogy a repülőgépek Münchenből nagy késéssel indultak el és onnan csak 5 óra 25 perckor szállo+bak fel, akkor, amikor már Bécsbe kellett volna érkezniök.Igy tehát csak 8 órára várhatták a repülők megérkezését, A kiváncsiak közül számosan épen ezért eltávoztak, nagyobbrészük azonban még kitartott, annál is inkább, mert az eső időnként elállott. Hét óra 10 perckor megjelentek az első repülök a város határában. Miután a münchen-bécsi utat igen rövid idő, 1 óra 45 perc, alatt tették meg, . \ -az első,repülőgép feltűnt a Kahlenberg felett, azt követte a második és a harmadik, és végül hat repülőgép keringett a város felett, amelyek végül nyílegyenes irányban a repülőtér felé szálltak. Miután a repülők tisztelgés jeléül irtak le a repülőtér felett, a tömeg üdvrivalgása közben ókörök¥0 leszállottak. Maga a két amerikai repülő a másodiknak leszállt repülőgépen, a Columbián,érkezett, feleségeik a hivatalos osztrák repülőgépben voltak. Követte őket a sajtó két gépe, amely eléjük repült Münchenbe és végül a német Lufthansa repülőgépe. Amikor Chamberlin és Levine kiszálltak a Columbiából,sofcan áttörték a rendőri és katonai kordont és a két repülőt vállukon vitték a : ' fogadásukra kijelölt helyre. A lelkesedés első rohamának elmultával dr. Schürff kereskedelmi miniszter intézte az első üdvözlő beszédet a repülőkhöz. Utána az amerikai követ, Bécs városának képviselője, és a többi hivatalos személyiség üdvözölte a repülőket. Valamennyi beszéd elismeréssel adózott a repülők zeljesitményének, amellyel az egyik kontinensről a másikra megépítették a népek kiengesztelődésének és a nemzetek megértésének hidját. -izután az Oceánrepülőkot autón körülvezették a repülőtéren,hogy a közönség közvetlen közelről láthassa és szívből üdvözölhesse őket. A miniszter ezután üdvözölte a két repülő feleségét és virágosokrot nyújtott át nekik. A repülőtérről az Oceánrepülők a többi vendég kíséretében az Imperial-szállóba mentek. Az útvonalon az újból szakadó eső ellenére igen sok ember gyűlt össze, és üdvözölte a repülőket. — — — B é c s,június 19, /Bécsi Távirati Iroda./ Chamberlin és Levine és az őket kisérő német és osztrák gépék Münchenből Bécsbe való repülésükközben Salzburg felőtt akartak elrepülni, ez azonban egyrészt a Salzburgon átvonuló heves zivatar, másrészt a berlini felszállás késedelme miatt nem volt lehetséges. '. /valósitották meg azt a szándékukat sem, hogy Bécsben először a az öt kisérőgép szálljon le» és csak azután a Columbia./MTI. / _J_ A rossz idő miatt nam