Napi Hírek, 1927. június/2

1927-06-28 [0157]

§ Á Magyarországi Hirlapirók nyugdíjintézete ma délután' tart^V* • ta meg Hcitsy Pál felsőházi tag elnöklésével 47-ik évi közgyűlését. Az' igen nagy számban látogatott közgyüálés mindenekelőtt elfogadta az 1926; évi számadásokat és ezzel kapcsolatban az igazgatóságnak azt a javasla­tát, hogy köszönetet szavaz Bethlen István gróf miniszterelnöknek, a tör­vényhozásnak, Ripka Ferenc dr. főpolgármesternek, Sipőcz Jenő dr. polgár­mesternek és a székesfőváros közgyűlésének azért a segitségért, amelyet az intézet ezentúl az ő révükön élvez. Pakots József országgyűlési képviselő indítványára a közgyűlés Hoitsy Pált tiszteletbeli elnökké, F G kete Ignác dr. és Brődy Lajos dr. eddigi alelnököket tiszteletbeli tagokká;- választotta meg és nekik az intézet alapításától a mai napig kifejtett önfeláldozó, buzgó és körülte­kintő szolgálataikért a leghálásabb elismerését fejezte ki. Hoitsy Pál moshatott hangon mondott köszönetet a kitüntetésért és megfogadta, hogy • / előrehaladott kora ellenére is az intézetet a jövőben is minden erejével támogatni igyekszik. A közgyűlés ezután ugy határozott, hogy az elnöki állást Hcitsy Pál iránti tiszteletből egyelőre nem tölti be; alelnökökké Lenkey Gusztávot és Zimmer Ferencet, igazgatósági tagokká pedig Bonitz Ferencet, Csajthay Ferencet, Friedrich Tivadar drr-t, Feke.te Ignác dr'vt. Gergely Győzőt, Komáromi Jánost, ^Kóbor T a mást, Magyar Eleket, Nadányi Emil dr-t, Pakots «r - Józsefet, Roőz Rezsőt, Sziklay János dr,-t, Szűdy Elemért, Tóth László dr.-t és Szatmári Mórt, végül felügyelőbizottsági tafeckká Ehronhaft Gyula dr-t, Gerő Ödönt, Rákosi Gyula Ör-t, Rózsa Károlyt, Sándor Mihályt és Szécsy ArtHurt választotta meg. Ezután az intézet újjászervezésére és*az ezzel, kapcsolatos javas­latok, továbbá az uj alapszabályok előterjesztésére korült sor. Salusin­szky^pmre, mint a kiküldött szanáló bizottság elnöke, ismertette a bizottság munkájának előzményeit és a kidolgozozLx szanáló torvet. Kiemelte, hogy a bizottság hónapokon keresztül folytatta azt a munkát,• amelynek eredménye az előterjesztett uj alapszabályokban jut kifejezésre. Fölkérte a közygü­lést, hogy a sZanalo-bizottság tervezetét a maga egészében ' fogadja el és*bej elöntette f hogy Bethlen I s tván gróf miniszterelnök és Vass József dr. népjóléti miniszter a velük folytatott megbeszélések során teljes megértésüknek aJStak kifejezést az intézet még mindig - súlyos helyezető iránt és biztosították az intézetet további támogatásukról. A közgyűlés élénk tetszéssel fogadta az előterjesztést, mire Zimmer Ferenc alelnök teljes részletességgel ismertette és magyarázta az uj alapszabályokat és azok egyes intézkedéseit; Az alapszabályokat többek hozzászólása után változ­tatás nélkül egyhangúan elfogadták. Sas Ede indítványára a közgyü-*lés hálás köszönetet mondott Salu­sinszky Imrének, a szanáld bizottság elnökének odaadó és lelkes munkájá­ért, Béla Henrik xC_- v. orsz. képviselő indítványára pedig köszönetét fejezte ki Miklós Andornak, az E s t lapok, kiadójának és Sebestyén Arnold kiadóhivatali igazgatónak, akik az Est-lapok egynapi hirdetési bevételét pedaadó módon a hirlapirók •!-Í..la kiadóhivatali tisztviselők nyugdíjintézetének adományozták. /SS Az újonnan megválasztott igazgatóság Lenkey Gusztáv alelnök elnöklésével a közgyűlést követően nyomban ülést tartott, amelyen köszöne­tet szavazót Lenkey Gusrtávnak tizennyolc esztendőn át kifejtett titkári működéséére majd titkárrá'Valikovszfcy Károlyt választotta meg, akit nyomban be is iktatott hivatalába. Az igazgatóság ezután folyó ügyeket intézett el es elhatározta, hogy a szabályszerűen jelentkező uj tagok felvételét azonnal megkezdi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom