Napi Hírek, 1927. június/2

1927-06-22 [0157]

§ D e b r e c e n , június £2, A Debrecen és Ebes közötti halálos gyorsvonaté Igazolás áldozatáról eddig csak annyit sikerült meg­állapitani, hogy az illető Szőke József 19 éves kondáslegény, A szerencsét­lenség okának kiderítésére tovább folyik a vizsgálat. /MTl/ §Debrecen, június 22. A hortobágyi kőhid most érte meg századik esztendejét. A hidat ugyanis 1827-ben kezdték épiteni. A vá­rosi tanács elhatározta, hogy az idők folyamán megrongálódott hidat ki­javíttatja, /uTl/ § S zékes fehérvár, június 22. Dr. Havranek Jó­zsef Fej ér megye alispánja a következő táviratot küldte Shvoy Lajos uj székesfehérvari megyespüspöknek; "Fej érvármegye közönségének gyászoló lelkét üditŐ gyógyírként érte a hir, hogy néhai nagy püspökének örökebe Isten akaratából és Őszentsége kegyelméből Méltóságod lépett. J§ vármagye hódoló tisztelet­tel és fiúi bizalommal várja Méltóságodat székhelyére, Szent István városá­ba és Isten bőséges áldását kéri jövendő ' „ apostoli működésére. Dr, Havranek József alispán." Székesfehérvár városában nagy készülődések folynak az uj püs­pök fogadtatására. Az összes katholikus szervezetek és egyesületek meg­beszéléseket folytatnak, hogy az uj főpásztort milyen ünnepségek között fogadják, E^yesületközi bizottságot alakítanak a város legelőkelőbb katholikus polgárainak bevonásával, amely majd részletes tervet dolgoz ki az uj püspök fogadására. /MTI/ — ~ / ­§ S "é k e s f e h é r v á r , június 22, A 40 évvel ezelőtt, 1087-ben az itteni cisztercita gimnáziumban érettségizett tanulók most tartották érettségi találkozójukat, A 10 órakor kezdődött szentmisét Streit Ferenc kanonok mondotta, akinek'Gebhardt Marton Máv. főfelügyelő ministrált. A találkozón megjelentek többek között gróf Zichy János volt kultuszminiszter, körmöczy Emil a budapesti mentők igazgató-főorvosa, 3söngedy Gyula országgyűlési képviselő és többen mások. Ezzel az évfolyam­mal együtt érettségizett Gaál Gaszton is, aki azonban mas elfoglaltsága miatt nem jelenhetett meg. /MTI,/ :: D u b 1 i n , június 22. /Reuter/ A kormányzópart véglege­sen állástfoglalt a koalició ellen, Cdsgrave és minisztertársai készek arra, hogy a kormányzat ügyeit egy uj kormánynak engedjék át, a többi part azonban, nemi _ , hogy átvegye a kormányt. Ilyen körül­mények között valószínű, hogy nem kerül sor kormányváltozásra. /MTl/ II I o n d o n , június 22. /Vfolff/ Fokvárosból jelentik: A délamerikai parlament 71 szavazattal 51 szavazat ellenében elfogadta a zászlójavaslat ama záradékát, amely a kormány ui zászlótervezetét tartalmazza. A tervezet ellenzői kiszámították, hogy a brit zászló az uj zászló felületének osupán hatvanad részét teszi ki. Smuts tá­bornok a tervezetet átlátszó csalásnak mondotta­A Times fokvárosi levelezőjének jelentése szerint a zászóvi­szdy miatt a Fokföldön olyan nagy az elkeseredés, aminőre nem volt pél ­da miöt,.} 1902- ben megkötötték a békét. /MTl/

Next

/
Oldalképek
Tartalom