Napi Hírek, 1927. június/1

1927-06-10 [0156]

§ A Ma: yar Távirati Ircva -ÖLDÜÍ A pénz agymini fa z' er a kép­viselőház mai ülésén a gyujtószeradóról szélé 1921.évi Xl.t.c. módosítá­séról, illetve kiegészi'éséröl, továbbá a szeszadóra és ásványolajaiéra vonrtkozó törvényes rendelkezések módosításáról, illetve ..siegészit éséről két kiseob törvényjavaslatot terjesztett elő. A gyu,,tészeradérél szélé 1 örvény módosítására, illetve kiegészí­tésére a hazai gyufaipar. valamint a fogyasztók és a kincstár érdekei­nek megvédése, illetve biztősitása céljából van szükség. Az utóbbi evek­ben ugyanis a hazai gyufaipar nehéz helyzetbe került, mert a meglevő gyu­fagyárak termelőképességüknek alig egyharmadát képesek kihasználni. Meg súlyosabbá teszi a'helyzetet az, hogy e nehéz helyzet kihasználásával a svéd-amerikai gyufatrust a magyar gyufaipart is érdek őrébe akarja von­ni. Amennyiben ez bekövetkeznék, a hazai gyufagyárak nagy részét beszün­tetné, illetve azokat csak a hazai fogyasztás mérvéig^tar aná üzemben, az exportra Kerülő mennyiséget pedig az olcsóbban dolgozó .külföldi gyárai­ban állítaná elo. Ez elsősorban közgazdasági szempontból lenne hátrányos, ezenkívül ily . módon a trust a belföldön monopóliumot szerezvén e nelyze-#r tét a fogyasztók és a kincstár gyufaadóbevételeinek rovására kihasználhat­A törvényjavaslat e. bajokon ugy akar segíteni, hogy a gyufa­ipart állami ellenőrzés alá helyezi olymódon, hogy a hazai gyufagyárak üzemének kibővítését, a gyufagyárak átruházását vagy máshova áthelyezé­sét előzetes engedélyhez köti, továbbá a gyufagyárak évenkénti termele­sének szabályozása, a pénzügyminiszterre és a kereskedelemügyi miniszter­re bizza, végül a iogyasztók és a kincstár közös ér ekeinek biztosítása céljából a gyufaárak megállapításával a pénzügyminisztert, a kereskedelem­ügyi ^ valamint a népjóléti és munkaügyi minisztert bizza meg, A szeszadóra, valamint az ásványolaja jóra vonatkozó törvényes rendelkezések modositásáraT illetve kiegészítésére pedig azért van szükség; hogy a szesznek motorikus célra való felhasználása lehetővé tetessek.^Cson­kamagyarországon ugyanis az a helyzet; hogy egyrészt a motorok hajtására szolgáló oenzint külföldről kell behozni, másrészt a belső szükségletet meghaladó szesztermelés van, amelynek jelentékeny részét a mindentori vi­lágpiaci áralakulás mellett aránylag alacsony árakon kell külföldön érte- • kesiteni. A szesznek mo* orirus célra való felhasználása tehá• nemcsak nemzetgazdasági, hanem honvédelmi sze ..pontból is rendkívül foh*OS, mert egyrészt, a szeszfeleslegek felhasználására nyílik alkaloin és a benzin behozatala legalább részben feleslegessé válik, másrészt az ország a mo­torok haj•ására szolgáló üzemanyag szempon jából jelentékeny mérvben füg­getleníteni tudja maga", a külföldtől. A szesznek mo'orikus célra való felhasználása körül a külföldön, de különösen Franciaországban, igen kedvező eredményeket értek el. Az e tekintirben nálunk . lefolyhatott kísérleti vizsgála + ok soron is j.egállapitottJ.k, hog; a 15-20 százalék szesztar ! almu* benzin a tiszta benzit pótlás-ra a motorok á- alító.tása, vagy különösebb beszabályoz-.-sa nelkul teljesen alkalmas. , ' Ehezképest a szóbanlévo törvényjavaslat felnatalmazza a pénzügy­minisztert, nogy a földmivelésügyi és kereskedelemügyi miniszterekkel egye­értően a motorok, hajtására szánt ásványolajterméknek /benzinnek/ szesszel való kötelező keverésé- elrendelhesse,továbbá,hogy az ásványolaj termekhez /benzinhez/ keverendő szesz- árát, valamint az annak felhasznál s vad elő­állított keverék árát a mindenkori benzinárakhoz képest a fűtőérték figye­lembevételével megállani t.h«««n awai: szám előtt tar • ásaval, hogy a modorok­ba j kására szánt üzemanyag a szesz hozzákeverése révén s .m...iesetre sem drágulhat meg,illetve,hogy a motorok hajtására szánt üzemanyagnak szesz­szel való keverése a motor tulajdonosokra semmiféle megterheléssel nem j á rha t •* ORSZÁGOS LEVÉLTÁ*

Next

/
Oldalképek
Tartalom