Napi Hírek, 1927. június/1
1927-06-07 [0156]
§ V a r s ó, június 7. A tizennégy nap óta tartó nemzetközi lovasmer nézésen, melyen németek, franciák, olaszok és magyarok vesznek reszt, a hölgyek nehéz dijugratésa magyar győzelemmel végződött. E díjugratásban harminoegy induló között Lber Amália Bogáncs nevű lovával teljesen hibátlan ugratás után ez összes külföldieket megelőzve a második dijat nyerte, minthogy 2 másodperccel több idővel tette meg a pályát mint a eyőz tes lengyel urlovosnő, de ezzel a helyezésével az összes külföldiek részere kiirt legjobb urlovasnő diját is megnyerte, maga mögött hagyva elyan kiváló urlovasnőket, akik nemzetközi viszonylatban is a legelsők^ közé tartoznak.Győzelmére a magyar loBogőt a győzelmi árbocra felvonták, a zenekar pedig a magyar himnuszt játszotta, melyet az ötezer főnyi közönség állva hallgatott végig ós kalaplevéve lelkesen tüntetett magyarország mellett. Belitska Sándor magyar követ társaságában a jury előtt megjelenő Eber Amáliát pedig zajosan, ünnepelte. /MTI/ § A Fővárosi Könyvtár igazgatósága a Fővárosi Könyvtár Fiókkönyvtáraiban június hóban is rendez taesedéluténokat, melyeknek helye és sorrendje a következő: 20-án délután 3 órakor és fél 5 órakor a 3.számú fiókkönyvtár /X.,Százados-ut 10./, 21-én délután 3 órakor a 8.számú fiókkönyvtár /III., Kórház-utcai elemi iskola/22^-én délután 3 órakor a lO.számú fiókkönyvtár /VII., Hunyadi-tér 3./, 24-én délután fél 5 órator a 7.számú fiókkönyvtár /v.,vág-utca 12./, 25-en délután 3 órakor a 9.számú fiókkönyvtár /IX.,Bakáts-tér 3./ A Liesedélu tanokon Tobisch íren tanárnő mond babákkal ós játékoknál illusztrált meséket, A könyvtár vezetősége a mesedélutánokon szivesen lát minden gyermeket és érdeklődőt, ÜZ ingyenes belépőjegyek az illető fiókkönyvtár vezetőségénél kaphatók. /MTI/ § /-/ Pr á S e, június 7. /Magyar Távirati Iroda/ Az ungvári ruszin nemzeti kongresszus tudvalévőleg hivatalos feloszlatással végződött Kurtyák képviselő ama javaslata nyomán, hogy a népszövetséghez memorandumot terjesztenek fel a ruszin nép elnyomatása tárgyában, kiég a feloszlatás előtt, melynek indokolása a gyűlésnek állítólagos államellenes tendenciája volt, ruszin nemzeti tanács alakult meg a Kurty ók-párt ; az ellenzéki taxnkapárt és a kormánypártok diszidenseinek részvételével. A határozati ' »/.•'./'. ... javaslatban a gyűlés jóváhagyta a nemze ti tanácsban képviselt pártok és frakciók autonómista politikáját, tilta kozott az ^rdős-Kárpátok elcsehesitése ellen és követelte, hogy a kormány az Erdős Kárpátokban gazdasági és szociális intézkedéseket csak a ruszin nemzeti tanács bevonásával tehessen, az Erdős Kárpátok iskolaügyét bízza a ruszinokra, a hivatalos nyelv a ruszin legyen és hogy az Erdős Kárpátokban csak ruszinokkal töltsék be a hivatalokat. Sz Erdős Kárpátoknak a Poprádig kell terjednie, a magyarok egyenrangú nemzetiség és igy nemzeti fejlődésük biztosítandó. A határozati javaslatot a gyűlés nagy t"bőséggel elfogadta.