Napi Hírek, 1927. május/2

1927-05-30 [0155]

Washingto n,május 30. yWolff./ Coolidge^elnök ma Allingtonoan, a világháború hőseinek temetőjében, az emlékezés napja al­kalmából beszédet mondott, amelyben újból sikra szállt a versenygo fegyverkezés korlátozása mellett és a többek közt kijelentette, hogy a kormánynak eltökélt politikája. .. " más nemzetekkel nem az erő­szak és -kényszer, hanem a megértés és jóakarat alapján érintkezni. Ennek ellenére nem szabad félreismerni azt a szükségességet, hogy katonai értelemben felkészülten kell állni. Bár szilárdan meg vagyok győződve arról, hogy lehetséges és megvalósítható katonai erőinknek tel­jes nagyságukban nemzetközi egyezményekkel való korlátozása, ha a kato­nai erok megszüntetéséhez hozzájárulnánk, támadásnak és végül a megsemmi­sülésnek tennők ki magunkat. fe&i&vtj Miután az elnök még *a . arról/jHEogy nem szabad más nemzetekkel szemben jog'alan követelésekkel fellépni vagy őket lebecsülni, utalt azokra a változásokra, amelyeket Amerika a fegyverkezés józan korlátozása érdekében tett. Ha el is kell ismerni, hogy a világ^mai viszonyai közír az az óhajtás, amellyel az erőszak és kényszer elemét nemzetközi meg­egyezéssel [akar j ákffci}küszöbölni, olyan eszmény;, amely azonnal ^nem valósitnato meg," mégis - el kell +ökélve lenni arra, hogy e cél érdekében minden járható utón lépésről-lépésre haladjunk előre, Végül^ az elnök hangsúlyozta a belterületen a \ rend és nyugalom fontosságát, amely még lényegesebb, mint a külpolitika kérdései./MTI./ § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormányzó Bethlen István gróf miniszterelnökhöz a következő kéziratot intézte: Kedves gróf Bethlen! A minisztertanács nevében tett előterjesztésére megallapitom, hogy a fennálló rendelkezéseknek, illetve az eddig érvényesült szokás­nak is megfelelöleg és a jolen körülmények között az országgyűlés fel­sőházának és képviselőházának mindenkori elnökei - ebben a sorrendben ­rangsorban közvetlenül a mindenkori magyar királyi miniszterelnök után következnek és hogy az országgyűlés mindkét házának mindenkori elnökeit közjogi méltóságuknál fogva ezentúl a nagyméltóságú címzés illeti meg. Kelt Budapesten, 1927. évi május hő 24. napján. * Horthy s.fl. (Sfróf Bethlen István s.k § A Magyar Távirati'Iroda jelenti: A pénzügyminiszter a malmok által júniusban természetben megkeresett gabonának,az általános forgal­mi adó alapjául szolgáló átlagos árát métermázsánkjnt a következőké­pen ádlapitotta meg: rozs /kétszeres/ 30.50, árpa 25.80, tatárka 25.60, • zab 25.10, köles 22, tengeri 21.70, ocsu /konkoly/ 19.50 pengő. § A Magyar Távirati Iroda jelenti,hogy a pénzügyminiszter a mezőgazdasági ingatlanok vagyonváltsága fejében fizetendő búzadarát a földmivelésügyi miniszterrel egyetértően júniusra métermazsankent 28 pen­gőben állapitottapeg. § A Magyar Távirati Iroda jelenti, hogy a kormányzó a földmivelés­ügyi miniszter előterjesztésére Peathy tíéla m.kir. gazdasági tanácsos, gaz­dasggi akadémiai tanárnak a gazdasági akadémiai igazgatói címet adomanyoz­t a . JK32ÁG0S LfcVELTkH K. czekció

Next

/
Oldalképek
Tartalom