Napi Hírek, 1927. május/2
1927-05-30 [0155]
§ A Magyar Távirati Iroda jelenti: A képviselőház mai ülésén Fábián Béla képviselő egyes professzorok neveinek^megemlítésével/súlyos vádakat emelt a budapesti egyetem orvosi karának egyes klinikálTv állitólag követett szabálytalan eljárásokról és egyúttal kilátásba helyezte ^ hogy ülés után a miniszternek még több adatot fog rendelkezésére bocsátani. , Az ülés utan a miniszter utasítására Nagv Árpad h.államtitkár f felkéreYt Fábián Béla,képviselőt a kilátásba helyezett adatok átszolgálta tására, mire ő Nagy Árpád h.államtitkárnak kijelentette, hogy több adat senkire nézve nem áll rendelkezésére, mint amik beszédében foglaltatnak 4 A történtekre való tekintettel a kultuszminiszter haladéktalanul utasította a budapesti egyetem tanácsát, mely ilyen ügyekben elsőfokon eljárni illetékes, hogy az ügyet^tegye hivatalos eljárás tárgyáva,amelynek során természetesen Fábián Béla képviselőnek is alkalma lesz, hogy állításait a parlamenten kivül megismételhesse, § Szófia, május 30. /Bolgár Távirati Iroda/ Az idáig ismert^ választási eredmények szerint a kormányzópárt - a demokratikus egyetértés pártja - 273 mandátum közül 170 mandátumot nyert el. Megválasztották a mostani kormánynak, valamint a volt Cankov kormánynak valamennyi tagját. Mandátumhoz jutott valamennyi ellenzéki pártvezér is, kivéve Koszturkovot, a radikálisok vezérét és Dragievet, a mérsékelt agráriusok^vezérét, A radikálisok, a szövetséges szocialisták és a Dragiev-féle agráriusok közül senki sem jut be az uj parlamentbe,/kTl/ :: Genf, május 30, /Wolff/ A nemzetközi munkaügyi értekezlet ma délelőtt egyhangúlag hozzájárult a. németül elmondott beszédek szóbeli fordításának kérdéseben a bizottság által vasárnap kidolgozott megegyezéshez. A bizottság javaslata tudalévően a német birodalmi ltormány indit ványán nyugszik t Az egyezmények és határozatok leforditásására vonatkozó két másik javaslatról ma még nem tárgyaltak./MTI/ :: P é r i s, május 30. /Wolff/ A francia érmeverőintézet Lindbergh repülésének megorökitósére, emlékérmet veret. Az érem első oldala Lindbergh képmását ábrázolja, mig hátsó oldala ezt a feliratot viseli: tiAlarum remigio iuncta primum oceani litora," Az emlékérem verésével körülbelül hat héten belül készxülnek el 4 /MTI/ :: P á r i s, május 30, /Wolff/ Az Agence Indopacifigue Funan-Fuból a következőket jelenti 4 . A*tartománybeli Kou-Ming-Tang part nagygyűlése bizalmat nyilvánított a nankingi kormány iránt, amely üdvösen képviseli a Kuo-Ming-Tang mozgalom szellemét és alapelveit és egyedül van abban a helyzetben, hogy Kj_na 400 millió lakosának üdvét megvalósítsa. A funan-fmt direktórium szigorú utasításokat rendelt el a kommunista agitátorok munkájának meggátlására-, Funan-Fuban a helyzet nyugodtabb*ATI/