Napi Hírek, 1927. május/2

1927-05-27 [0155]

- De mégis áliitom, hogy.további haladásunknak kulturális, gazda­sági, politikai, társadalmi ésjszocialis fejlődésünknek egyik Előfeltétele az, hogy adminisztráoiónkat nap-nap után javitsuk, tökéletesebbé tegyük, közelebbhozzuk a nep lelkéhez, hogy bensőségesebbé/tökéletesebbé és eresebbé tegyük azt az összeköttetést, amely a közönség,és a közigazgatás között kell, hogy f ennái inon-* Mindenekelőtt tökéletesebbé kell tenni magában a kormányzat kebelébon a minisztériumok között is az együttmunkál­kodást, mert csak egy állom, csak egy nemzet van és mindannyian bármelyik közigazgatási-ágazatban szolgálunk, ennek az egy államnak, nemzetnek ve­gyünk .szolgái. Itt nusm lehet és nem szabad féltékenykedésnek Lnnie egyik­vegy másik tárca tisztviselői és azon ügyek tekintetében, amelyet ők kép­viselnek. Igen sok ez adminisztrációban a revizió, a fellebbezési fórum, aminek uz a következménye, hogy az a tisztviselő, aki a legjobb akar,ttal jár el, végeredményben elveszti a felelősség érzetét, mert mindig azzal áll szemben, hogy a felsőbb fórum megsemmisittazt, amit ő a legjobb meg­győződése szerint intézett el. Sok tekintetben a szakszerűség hiánya mutatkozik a közigazgatásban. Jogász-nemzet'vagyunk és mint ilyen, a jogi kérdéseket kifogástalanul szoktuk elintézni. De ugyanezek a kérdések nemcsak jogi kérdések, hanem gyakran életbevágó gazdasági kérdések. Tehát a közigazgatásban o szakszerűséget kell fejlesztenünk, meg kel": szüntetni a közigazgatás lassúságét, hiszen az őrgonizációj 1 . \fekszik ennek a lassúságnak indokolása. De meg kell ezt -hibáiban 1 szüntetnünk tel­jes erővei, mert ez a lassúság az oka annak, hogy a legerősebb felső nyo-^ mással sem, gyakran pedig a Közönség fáradságos kijárásával sem intézhetők el az ügyek. Ezt a kijárást ma kitalpalásnak nevezi a közönség teljes joggal mert valóban tdpát koptathatja toeteken ét, mire a szegény embernek egy-egy ügye elintéződik. Mi az oka annak, hogy a magyar közigazgatás nem olyan tökéletes, mint ahogyan kívánjuk? Részben a 'rossz organizáció, részben a technikai elmeradotoság, de ezeken kivül egy évszázados szellem, amelyet megváltoztatni csak felülről és felülről is csak fáradságos és hosszú mun­ka etán lehet. Mindezt azért mondom, mert nézetem szerint kulturális és szociálpolitikai előrehaladásunknak egyik főfeltétele az, hogy o^közigoz­gatás, még pedig ugy az állami, mint az autonóm közigazgatás, tökéle­tes ié váljon. De mondom azért is,mert a közigazgatási ' • re­i'ormnak előestéjén állunk, ugy a községi, megyei, mint ez állami közigaz­gatás szempontjából is. JU&oíqJ - Legyen szabod -Szót gazdasági kérdésekről is szólanom* Igen nehéz feladat volt a magyar pénz értékének helyreállitáso, alig alábecsül-­hető nehéz feladat volt a magyar költségvetés egyensúlyának helyreállítása, nem lehet ezt a feladatot alábecsülni. . Nézzenek k'rül a külföldön; 0 győ­zné állomoknak eg^sz sore a mai napig nem volt képes biztositani pénzének állandóságát és helyreállítani költségvetésének egyensúlyát. Bármitoeszünk, o nogy eredmények kockáztatása nélkül kell, hogy ez megtörténjék,^Hiabo apasztanék az adókat, hiába omelnő' a fizetéseket, ha pénzünk értéke új­ból elveszne vagy deficit mutatkoznék a költségvetésben ismét a régi álla­potok következnének be. Ezt becsületes magyar ember nem kiváhhatja s ezt nyomateLm.el mondom önöknek, mert hallom, hogy ebben a kerületben az adó­kérdések bolygatásával akarnak hangulatot • i . kelteni o kormány politikájával ^szemben. A pénzügyminiszterinek a jövőben rogy és súlyos feladótól vannak. Hiszen Nekifogtunk, igáz", csak egy félénk lépéssel az adóterhek leszállításénak. <rnor ,,, TAR /F o iy tatása kö v e t k e z i ny K . ^KCÍÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom