Napi Hírek, 1927. május/1
1927-05-10 [0154]
:: Bérli r,május 10./Magyar Távirati Irola./ A Keue Preussische Zeitung vezetohelyen foglalkozik a joachimstali tanácskozásokkal, és a^többi között a következőket irja: Nemrégiben egész világ előtt hirdették, hogy a kisantant ma szilárdabb, mint valaha. Ez a megállapítás azonban Senkit Sem téveszthet meg afelől, hogy az utóbbi éveK politikai eseményei után a kisantant ma minden létjogosultságát elveszítette, minthogy Európa déli és keleti részében azóta az államoknak olyan uj csoportosulása ment végbe, amely magával hozza, hogy a kis győztesállamoknak jelenlegi szövetségi rendszere nem rendelkezik már azokkal az alapvető feltételekkel, amelyek évekkel ezelőtt a kisantant megalakítására vezettek. A kisantant már csak azért sem felelhet meg feladatának, mert Ausztriával, Magyarországgal és Bulgáriával szemben - enyhe kifejezéssel elve - negativ álláspontra helyezkedett és ezzel önmaga erositette ezeknek az•államoknak ama törekvését, hogy más államokkal keressenek kapcsolatokat. Ausztriának, Magyarországnak és Bulgáriának államférfiai < eleg okosak voltak ahoz, hogy országaikat ne szolgaitassák ki a kisantantnak. Ennek következménye lett az, hogy Magyarország és Bulgária Olaszországnál keresett és talált támasztékot, Ausztria pedig eredmény. nyel arra törekedett ( hogy szoros kapcsolatba kerüljön Németországgal. Ezeknek ez^ujabb politikai irányváltozásoknak . eredménye egyelőre az, hogy az smlitett államok csaknem teljes mértékben visszanyerték politikai ccelekvcjcépességüket. 0 /' kisantanton belülf számottevő nehézségek merültek fel. Igy mindenekelőtt Románia érdekei annyira eltérnek Csehország es Jugoszlávia érdekeitől, nogy mar ezáltal is a kisantant összetétele nagyon jelentós«n meglazultnak tekinthető. A pánszlávisték befolyása a prágai kormányra Bukarestet elkedvetlenítette, mert ebben _ • ©lát , Oroszország felé s ugyanigy hatott reá Jugoszláviának oroszbarat politikája-is. Bukarest, Prága és Belgrád között oly tátongó ellentetek vannak, hogy a joachimstali értekezlet bajosan lesz képes azokat nehézség nélkül áthidalni. Jugoszlávia feltűnően kacérkodik Moszkvával és Sztambullal Romániának nem kis bosszúságára, és a Magyarországgal való érintkezés megkezdésére gondol, a&i visaont Csehország számitesai-, zavarja meg. A kisantanton belül tehát- olyan feneketlén zűrzavar keljtke2ett, amelynél rosszaeb el sem képzelhető. pHwoni' iSékoídst , , A ..Vossische Zeitung ezzel szemben egészen'ellentétes nézeten van es jolejtesült helyről ugy tudja, nogy Bethlen István gróf római utazása iscet egyesitette a kisantant államait, ugy hogy a joachimstali értekezlet programjának egyik tárgya lesz a Bet/vUn ós Mussolini között Rimában kötött megállapodás megbeszélése, A kisantant ezenkivülMagyarorszag k*tönai ellenérzésének felfüggesztése után/garanciákat kell hogy keressen, hogy továbbra is biztosíttassák a békeszerződés rendelkezéseinek betartása Magyarországon. Ezenkivül szó lesz még Joacnimstalban a magyar kiralykerdésr#l is, különösen pedig Albrecht föharaiegi ' trónralepesi szándékairól. /egyéh