Napi Hírek, 1927. március
1927-03-21 [0150]
X/-/ Belgrád, , miárcius 21. /Cseh Távirati Iroda./ A ezkupstiha vitáját, miután Jovanovics Jóca a Bulgáriához ^aló szoros viszony mellett foglalt állást, holnapra halasztottá^. Közvetlen az ülés befejezése előtt a szkupstina hozzájárult Trifkovics elnök javaslatához ? <^mely szerint Wildner képviselőt az olasz követ ellen tett közbeszólásai miatt három ülésről zárják ki./MTI./ y a r s^ój március 21. /Lengyel Távirati Iroda./ A népszavazás hatodik évfordulóját FelsŐsziléziában ünnepélyesen ülték meg. Kattowitzban kormenetet rendeztek, melyen különböző szervezetekhez tartozó mincegy százötven ember vett részt./J/TI./ X(y-~) .Jé á r is,március 21. Az európai hátainak külügyi hivatalainak mai tanácskozásairól a Havas-iroda közli, iiogy estig az angol kormány meg nes. közölte álláspontját az olasz-jugoszláv konfliktus dolgában, Megerösitik,/. olasz részről azt a javaslatot, flmely szerint a konfliktusé a neps-öveíaég elé kell vinni, nem talált kedvező fogadtatásra és jelzik, hogy más lehetőségek vannak az elrendezésre, igy a belgrádi szövetséges katonai attasé^kiküldése a jugoszláv-albán határra, ahol megél Lapit&aá, vájjon tortén(kíte)-e katonai intézkedések vagy/oem,/ MTI./ J ^ _2 hogy Xg*) p á r i s .március 21. A francia-német gazdasági tárgyalások keretében ma foglalkoztak a német kormány kompenzációs követeléseivel, amelyeket francia borok behozatalára tett engedményekf** . támaszt.^ Az ideiglenes német-francia kereskedelmi egyezmény felmondásának határideje ma lejárt anélkül, hogy ejzel a jpggal bármelyik fél élt volna. A szerződés tehát május végéig érvényben marad./MTI./ B e r n,március 21. /Svájci Távirati Iroda./A svájci parlament ké-feheti ülésszakra összeült.. Az ülésszak legfontosabb pontjai', a gabonáéilá;ásv ideiglenes rendezése a bevite li monopóliumnak 1928. június ŐO-áig való fentartásával, továbbá a közlekedési vállalatoknál a munkaidő meghosszabbítása azokhaíi a szolgálati ágaknál), ahol nem végeznek szakadatlan megfeszített munkát, napi félórával, valamint a tüdővé sz meggátxására irányuló törvényjavaslat./MTI,/ /-/ P r á g a,március 21, A XIV, prágai árumintavásáron amelyet-tegnap nyitottak meg, az első napon 73.000 látogató.fordult meg. Ameim -ka külön--pavi Ilonban szerepei, Németországból, Angliából^ Olaszországból, Amerikából, Svájcból, Egyiptomból és Lengyelországból nagy megrendeléseket adtak fel./MTI./ ~ • L% . .^fiÖSUEVÉCT**