Napi Hírek, 1927. március
1927-03-05 [0150]
§ Kolozsvár, március 5. A felekezeti iskolák államsegélyének kérdése körül évek ota teljes a bizonytalanság. A kormány elvileg kilátásba helyezte a kisebbségi iskolák anyagi támogatását, azonban a támogatás összegének megállapítása ügyében a tanácskozások oly hosszura nyúltak, hogy az anyagiakban erősen szűkölködő számos felekezeti iskola nem tudná működését biztosítani, ha a tanárok és tanitőfc,sok esetben maguk a szülők, áldozatkészségekkel nem hosszabbítanák meg ezeknek az iskoláknak életét. Miután az államsegélyek kérdését aikormány ojk egyik minisztertanácsról a másikra halasztja, a felekezeti iskolák vezetői a társadalomhoz fordultak és gyűjtés utján igyekeztek, az iskolák1 fenntartásához szükséges anyagiaknak legalább egy részét megszerezni. Néhány erdélyi kisebbségi iskola kérdést is intézett a kormányhoz, amelyben társadalmi gyűjtésre kért engedélyt a súlyos anyagi gondokkal küzködő intézetek részére. A kérvényt a minisztériumban hosszú ideig hevertették, mig végre többszöri sürgetés után megérkezett a válasz, amely szerint a minisztérium elvi okokből nem engedi meg, hogy az iskolák társadalmi gyűjtést rendezzenek saját fenntartásuk érdekében. A kultuszminisztérium az államsegélyek késleltetésével nemcsak sorvadásra kárhoztatja a felekezeti iskolákat, hanem tetézi még azzal is helyzetük súlyosságát, hogy a társadalmi segítség lehetőségét is elzárja. A kormánynak ez az ujabb intézkedése a magyar kisebbség széles köreiben éles visszatetszést kelt,annyival is inkább, mert a kormány a román állami iskolák épitése érdekében iskolaadőt vetett ki szegény kisebbségi községek lakóira^ s ezeket a súlyos adókat - amelyeket sokszor nem is fordítottak iskolai célokra - azoknak is meg kellett fizetniük.akiknek gyermekei felekezeti iskolába jártak. /MTI/ :: London, március 5. /Wolff/ A Times jelenti Washingtonból: Dawes alelnök a kongresszus legutóbbi ülésén tanúsított magatartásával növelte tekintélyét és népszerűségét. Egyre növekszik azoknak száma, akik.ugy vélik, hogy Coolidget az 1928.-Í. választásokon nem lehet az elnöki tisztre jelölni; ugy hogy a köztársasági pártnak Dawes tábornok az egyetlen' elfogadható jelöltje. /MTI/ § A Magyar Távirati Iroda jelenti: Klebelsberg Kunó gróf vallases közoktatásügyi miniszter ma délben Karo|_hallei egyetemi tanár tiszteletére - aki március 4-én a Magyar gégészeti társulatban előadást tartott - a Nemzeti Kaszinó kölöntermében villásreggelit adott. Megjelentek: Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter, . SchönA/aíJ budapesti német követ, ^ Karofthallei egyetemi tanár, Petri pál és Gévay-Wolff Nándor államtitkár^Petrovics Elek főigazgató, Hóman Bálint, a Nemzeti Múzeum {Igaz ¿atója, Végh Gyula, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója, Kuzsinszky Bálint, Hékler Antal, Domanovszky Sándor, Kornis Gyula, Kornyánszky Gyula és Alföldy András egyetemi tanárok, Magyary Zoltán miniszteri tanácsos, Hillebrand Jenő muzeumtör és Horváth Barna egyetemimagéntanár. [tt ^