Napi Hírek, 1927. február

1927-02-05 [0148]

§Tallinn, február 5, /Magyar Távirati Iroda/ Az észt külügyminiszter és az eszt közoktatásügyi miniszter meleghangú levél­ben mondott köszönetet Laky Dezső tallinni tiszteletbeli magyar alkon­zulrak azért az odaadő tevékenységéért, amelyet az észt-magyar kultu­rális kapcsolatok ápolása körül kifejtett. Laky Dezső három évvel ez­előtt ingyenes magyar iskolát létesített Tallinnban. Az iskolát, amely szép látogatottságnak örvend, az idén közkívánatra egy harmadik tanio­lyammal bevitette ki, A tárgyat között elsősorban a magyar nyelv, to­vábbá a turáni összehasonlító nyelvészet és a turáni történet szerepeL A hallgatóság körében igen sok tanár és tanitó van, akiknek közvetíté­se révén az eszt ifjúság is szeretni és becsülni tanulja majd a magyar nem zetet. Az alkonzul ezen kivül számos sikerült magyar irodalmi es művészeti estét rendezett Tallinnban. Neki köszönhető a tallinni Eszt­Fina-Magyar Szövetség megalakítása is. Jelenleg egy széleskörű előadás­sorozat kereteben ismerteti Magyarország viszonyait az eszt közönség ft előtt, márciusban pedig turáni matinét készit elő a tallinni nemzeti színházban. A nyár folyamán Laky Dezső két észt tanulmányi kirándulást rendez Magyarországba. § A Rákosi Jenő drámaírói munkásságának hatvanadik évfordulóját előkészítő bizottság véglegesen megállapította a jubileumi ünnepek^pro.­<arammját. Február 13-án délben a Nemzeti Színház múzeumában le fogjak lep­lezni Rákosi Jenő arcképét, amelyet az ősz iró menye,^Rákosi Qyulane, a kiváló festőművésznő festett. A leleplező ünnepségen főleg az irodalmi es színművészeti szervezetek képviselői vesznek reszt. Ugyanaznap este fel 9 érakor ünnepi lakoma lesz a Hungária-szállóban, amelyre a közelet. iro-.... r dalom és művészet igen nagyszámú kiválósága jelentette be részvételét. Február 14-én este díszelőadás lesz a Nemzeti Síinházban,amikor. Rákosi üenő A szerelem iskolája cimü vigjátékát adják elő,ünnepi keretek között. Az előadást prológus előzi meg, amelyet Márkus Emília fog mondani. § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A földmivelésügyi miniszter február 8-iki, keddi fogadónapja elmarad, a legközelőbbi február 10-en, csü­törtökön lesz. §Bé késcsaba, február 5. A tiszti főorvos jelentése s»erint Békéscsabán a legutóbbi napokban az influenza járvány alábbhagyott. Megbetegedések csak szórványosan fordulnak elő. /MTI/ § B é k é s c s ab a , február 5. Az Auróra zenekedvelők köre rendezésében február 7-én Móricz Zsigmond tart felolvasást. Az estelyon M. Simonyi Mária az irö müveiből és verseiből ad elő. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom