Napi Hírek, 1927. február

1927-02-18 [0148]

/ A pénzügyi bizottság ülése. Első folytatás./ Különösen két dologra hivta föl a bizottság figyelmét; az^ egyik a hadirokkantak kérdése, a^másik a Rockefeller féle alapítvány, s az ebből létesítendő közegészségügyi intézet. A hadirokkantak a múltban csak négy millió koronát koptak, mig most ez az összeg azóta ötszörösére emelkedett. Ez a t&tel a nem­zet becsületét érinti . ^Örömmel jelenti, hogy az ötven százo.lékos hadi­rokont segélyt száz^ százalékkal emelték. Azt hiszi.^ mindenki helyesli, hogy álla.dóan szelekció történjék e téren; akik rászorulnak a segélye­zésre, azokat lehetőleg jól kell ellátni, akik azonban anyagilag^tehe­tősebbek, essenek ki az ellátottak közül. Ugy tudja, hogy a népjóléti miniszter a huszonöt százalékos rokkantak dija végleges megváltásának gondolatával foglalkozik. A hadiözvegyek egyes kategóriáira is ki le­hetne ezt terjeszteni. A Rockefeller-alap segítségével ebben az évb>.n létrejön az Országos Közegészségügyi Intézőt,amelyre feltétlenül szükség van. Az, hogy/i lakásügyet kivették a népjóléti minisztérium hatás­köréből, a népjóléti minisztériumot bizonyos mértékben tohermentositeni fogja. E téren jelentős haladást lehet látni s arra kell törekedni, hogy a miniszter intenciói realizálhatok legyenek. A lakásépítés most részben állami, részben községi feladat, ezt azonban határozottan igy kimondani nem lehet. A népbetegségek elleni küzdelem is rendkívül fontos feladat. E tekintetben nagyszabású tervek vannak. Hamarosan megnyílik a Népegészségügyi múzeum is. amelynek nagy jelentősége lesz a nemzet egészségügyének szempontjából. A gyermekvédelemben mintegy negyvenezer gyermek ellátásáról van szó. E téren Magyarország mindig olóljárt az európai nemzetek kö­zött s őzért kéri o pénzügyminisztert, hogy ne zárja ki ezeknek egy ré­szét mostani ellátásukból,mint ahogy hírlik, A gy^rmeknyaraltatást külföldi vonatkozásban az eddigi méretekben már nem lehet fentartani, de benn az országban folytatni kell ezt. A szociális .föladatok nincse­nek annyira kidolgozva, mint a tárca többi része. Ez főképen arra mutat, hogy e téren minden lépés igen nagy anyagi áldozatokkal jár. Feltétle­nül meg kell tennünk a munkásosztályért mindent, amit csak lehet a jelen­legi körülmények között, különösen a biztosítások terén. Ez bizonyára nagy megerőltetést jelent, de c kérdések megoldását már nem lehet elo­dázni. Az előadó azzal fejezte be szavait, hogy rendkívül sok erő, energia és szeretet nyilvánul meg a népjóléti tárca keretébe tartozó feladatok torén s azt hiszi, ha továbbra is ugyanezzel az orővol fog történni ezen ügyek gondozása, a nemzet okvetlenül hálás lesz azok­nak, akik ezeket az ügyeket intézik. Kéri a tárca költségvetésének el­fogadását . Bud János pénzügyminiszter az eleadó egy megjegyzésére rof-^ 1oktál. Egyáltalában nem akarja kizárni a gyermekek egyetlen csoportját sem a gyermekvédelemből g a népjóléti miniszter bizonyíthatja, hogy min­den törekvését a legmesszebbmenőén támogatta. A gyermekvédelem és az if­júság támogatása tekintetébon mindenre hajlandó, amit a helyzet megen­ged. Csak az omolt kifogást, hogy munkanélküliség cimen lehessen felven­ni gyermekeket a gyermekvédelem körébe, mert akkor különösen a falu fe­lé ^tarthatatlan helyzet támadna. Csak azért szólalt fel, hogy ebből sffcl­roertés no támadjon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom