Napi Hírek, 1927. január
1927-01-22 [0146]
§ A^népjóléti és munkaügyi minisztérium a következő hivatalos napi jolentést. adta ki: A székesfővárosi tisztifőorvosi hivatal jelentése szerint pénteken influen^öHn megbetegedett és lakásán ápoltatik 42 beteg, lakásán meghalt 2. A Szent László közkórházba felvettek 68 beteget, akik közül tüdőgyulladása van 17-nek. A k^ruézban meghalt 2. A pénteki nap folyamán a súlyosjellegű, úgynevezett spanyol influenzának 2 esetét jelentették, mind a két beteg meghalt. Az egyik klinikán ápoltatott, s a diagnózist a boncolás is megerősítette; a másik lakásán ápoltatott, ez esetben boncolás nem történt. Ezeken kivül a mai napig úgynevezett spanyolinfluenzás megbetegedést vagy halálozást nem jelentettek. Vidékről különösebb jelenteni való nem érkezett, A magyar királyi honvédségnél 184-en betegedtek meg influenzában, ezek közül egy súlyos oset^ halálozás nem volt. § A Nemzeti Szinház heti műsora. Uj díszletekkel és uj betanulással kerül szinre kedden a Nemzeti Szinházban A velencei kalmár, Forcia szerepét először játsza Tasnády Ilona, Shylockot pedig ffál Gyula. Bibó Lajos uj történelmi szinmüve a Báthory Zsigmond, szerdán és vasárnap este van műsoron. Csütörtökön a Nemzeti Szinnáz bérlőinek kívánságára a Kamaraszínház nagysikerű*, műsordarabja, A házitündér, itt kerül szinre. Szombaton délután hat órai kezdettel lesz Gál Gyula jubileuma, amelyen a megnyitóünnepség után Gál Gyulával a címszerepben Egy magyar nábob kerül szinre. Az első felvonásbeli táncot Ptasinszky Pepi, az Operaház primaballerinája táncolja, Zsuzsi kis szerepét pedig az ünnepi előadáson Bajor Gizi játsza. A harmadik felvonásban^előforduló hangversenyszámot Sándor Erzsi kamaraénekesnó énekli, és a kisérőzenekart Berg Ottó karnagy vezeti. Ezenkivül pénteken A vén gazember, vasárnap délután Az ember tragédiája, hétfőn A velencei kalmár, kedden pedig az Egy magyar nábob szerepelnek a müs o ro n. § A Kamaraszínház heti műsora, Reprizként kerül szinre a Kamara színházban pénteken este Dario Nikodémí nagysikerű darabja,Az árnyék, melyben Berta szerepét ismét Váradi Aranka^játsza, mig Helén szerepében "vendégként lép fel Füzes Anna. A férfi főszerepeket Odry Árpád és Nagy Adorján játszák. Szerdán először szerepel a Kamaraszínházban A tudós nők és A szerelem mint orvos ugyanabban a szereposztásban es_rendezésben, amellyel a két•Molierc-darab a multhéten a Nemzeti Színházban^aratott nagy sikert. A házitündér a csütörtöki nemzeti^szin4 az í ..^ÍQadáson kivül a Kamaraszínházban szombaton, vasárnap délután es jövő kedden van műsoron. Csütörtökön és vasárnap esto a Váljunk el-t jatszak, A jövő hétfőn a Süt a nap, Sárika szerepében Bajor Gizivel, kerül szinre.