Napi Hírek, 1927. január
1927-01-22 [0146]
§ Mohács, január 22. A várrnegy/rék és városok országos mentuegyesületének Fischer Béla alispán jelenlétében^és mintegy ötven tag részvételével tartott alakuló közgyűlésén elnökké iMargitai Lajos polgármestert, ügyvezető igazgatóvá Mihályfi István főorvost, a mohácsi László köz.:érház uj igazgató-főorvosát választották meg. A mentö• állomás autója elkészült és hamarosan átadják a közhasználatnak. Mohács város szervezte meg elsőnek az országban a vármegyék és yáro— sok mentőegyesülev.ének fiókját,/MTI./ § Mohács, január 22. Mohács város a csütörtökön tartott közgyűlésen egyhangúlag elhatározta,, hogy az eddigi áramtermelés helyett az áramvásárlásra tér át. Egyidejűleg az áramárakat is leszállitják.Az eddig megszavazott 100 miliiő koronát kiegészitik 200 millió koronára és még ezidén elkészíttetik a hősök szobrát, függetlenül a fogadalmi templomtél, melyre a gyűjtés országszerte folyik./MTI./ § Mohács, január 22. Dr, Fischer Miklós és Német Károly főszolgabirák kezdeményezésére mintegy negyven baranyai község elhatározta, hogjy a villamosvilágitcs megvalósítása céljából szövetkezetbe tomör&l es a leuetoséghez.képest még az idén minden legkisebb községbe bevezetteti a villanyt. Az akció megválósitésát megkönnyítik a baranyai szénmedencek, amelyek ujabban az áramtermelésre rendezkednek be,/MTI./ § Halálozás, Egerbegyi. Erdey-Gruz Éva ti zenegyéves ^korában párnapi szenvedés után január•20-án, csütörtökön, délután felegy órakor elhunyt. Temetése január 2ő-án, vasárnap, délután félnégy órakor lesz a kerepesi-temetö halóttashózábó1 az ágostai hitvallású evangélikus egyház szertartásai szerint. §^ i é c s, január 22. A pécsi kereskedelmi és iparkamara Hamerli József kamarai alelnök elnöklete alatt rondkivüli közgyűlésen egyhangúlag elhatározta, hogy a soproni és a §yŐri társkamarákkal együttesen a kereskedelmi és iparkamarák felsőházi tagválasztása ellen panasszal él, A panasz oka az, hogy l.két kereskedő, , két gyáriparos és két kisiparos helyett három l&eskeaót, két gyáriparost és csak egy kisiparost választottak meg, arriáltal nemcsak az aránylagosság elve nem érvényesült, de súlyos sérelem esett a kereskedelmi és iparkamarákat alkotó érdekeltség legnagyoboszámát magában foglaló kisiparososztályon, 2. a törvény rendelkezése ellenére a hat megvákasztott felsőházi tag közül három-három tag helyett a budapesti kamarának négy es a vidéki kamaráknak csak két tagját választották meg, 3. a kamarai tagságot minősítő 11064/1926. M,E. szamu rendelet ellenkezik a kereskedelmi és iparkamarákról szóló 1868, évi VI. törvénycikk rendelkezéseivel,^ 4, a választáson a soproni kamara egészen kimaradt és helyette a pécsi kamara terhére egy rendes és javára egy póttagsági hely futott, 5. a megválasztott, póttagok sorrendje nem felel meg a törvény rendelkezéseinek. A petíció a torvénes határidőben a közigazgatási birósog elé kerül. /MTI,/ „ Al *LlM*