Napi Hírek, 1926. december
1926-12-04 [0144]
/A leszerelési &x Lekesl.t előkészítéséről szóló genfi tudósítás folyta tása/ mck mindegyikének egy-egy katonai, tengerészeti és légügyi szakértője foglal helyet, Ez az albizottság tárgyalja a katonai kérdéseket. A ;, B" albizottságban valamennyi delegációnak egy-egy képviselője foglal helyet. Ez az albizottság tárgyalja azokat a nem katonai természetű kérdéseket, amelyeket az előkészitő bizottság elébe utal. Jogában áll, hogy mindezekben a kérdésekben belátása szerint kikérje egyes szervezetek vagy személyiségek véleményét, úgyszintén a népszövetségi tanács által alakított vegyesbizottság véleményét. A vegyesbizottság feladata az, hogy a leszereléssel kapcsolatos kérdések gazdasági vonatkozásait tanulmányozza, A bizottságban a gazdasági, pénzügyi és közlekedésügyi népszövetségi szervek^tagjai, , továbbá a nemzetközi munkaügyi iroda igazgatótanácsában működő munkaadó és munkáscsoportnak tsgjai foglalnak, helyet. Rajtuk kivül több szakértő is tartozik a vegyesbizottsághoz, akiket a népszövetségi tanács jelölt ki. Jogában áll ezenkívül, hogy más szakértői: véleményét is kikérje. A bizottság elnöke Veverka. A tanács bizottsága tulaj donképen maga a tanáes, amely bizottságban ülésezve tárgyal a leszerelés előkészítéséről. Ebben a bizottságban tehát ama 14 állam képviselői foglalnak helyet, amelyek jelenleg tanácstagságot viselnek. Ez a bizottság azokkal a kérdésekkel foglalkozik., amelyek a népszövetségi szervek, valamint az előkészitő bizottság ilxetékessegén kívül esnek. E kérdések között szerepel például .... ' . a francia javaslat, amely arra vonatkozik, mikép lehet a megtámadott államot megillető segély nyújtását minél inkább meggyorsítani;a lengyel javaslat, amely a regionális támogatás külön eges megszervezéséről szól; a finn javaslat, amely a földrajzi fekvés vagy-egyéb kivételes ^körülmények következtében viszonylagosan kedvezőtlen helyzetben levő áliamo::at érinti; végül a magánüzemü f e gy ver gyártás ellenőrzésének kérdése, amiről a népszövetségi egyezségokmány 8. cikkelye tesz emlitóst,. -'• - - : : M e x 1 k ó , december -4.' /V/'olf i/ A szenátusban ma tárgyalták azt a törvényjavaslatot, amely kimondja, hogy a Mexikóban levő vállalatok alkalmazottainak legalább nyolc százalékajilletöségü kell hogy legyen, A javaslat tárgyalásánál a' szenátus ugy "határézott, hogy megengedi a külföldi cégeknek, hogy külföldi személyzetüket, évenkint husz százalékkal csökkentsék. A törvényt a kamara mér elfogadta./MTl/ F á r i s , december 4, /Havas/ Zalosky lengyel külügyminisztera Matin munkatársa előtt kijelentetté,•hogy a nyugodt élethoz való visszatérésnek elsősorban a biztonság, a fegyverkezés ellenőrzésének keresztülvitele és a nemzetközi kapcsolatok javulása a feltételei. A miniszter megjegyezte, hogy nagy érdeklődéssel figyeli a francia-német közeledést, A,mostani békogaranciákbt más, orősobb és hatékonyabb garanciákkal lehet pótolni. A miniszter igy végezte szavait; Briand és az én nézeteim megközelítik egymást, és igy akadály nélkül munkálkodhatunk.ugyanazon .hákemüftön nt\t ugyacctycin rendszer szerint dolgozunk./',-.TI/ C ':